A lakás kárpótol, ha az ember átverekedte magát a szűk átjárón, mert tágas és szellős; nem ajtóval elkerített egységek, hanem egymásba átfolyó, nyitott helyiségek, így a hőségben sem reked meg a levegő. Az erkélyről egy tágas belső térre látni, amit több hasonló emeletes ház fog körül, és ami a seszínű falaktól sápadtnak tűnne, ha nem nőne ki a kellős közepéből egy pálma, emelt lombbal hirdetve az élet és szépség diadalát. Egyes épületek alsóbb szintjeihez olyan tágas erkély csatlakozik, hogy bőven elfér rajta egy kisebb dzsungel meg egy több személyes kerti asztali szett, egy másikra meg kör alakú medencét applikáltak - feltételezem, nem szégyenlősek az ötletgazdák, hiszen az egész nagy lakóegységből kilátás nyílik a pancsolásukra.
Az épületekben zajlik az élet, naponta hallani a helyi gyereknevelési műsor új epizódját az egyik szemközti lakásból, ahol a kis Pedrót fáradhatatlanul instruálja az anyukája. Valahonnan behallatszik a pakik hangos horkantása, olyasmi, amikor az ember felgargarizál mélyről a csulázáshoz. S e lakószegletre is áll, hogy Barcelonában 24 órán át zajlik az élet, mert a szemközti épületben működő diszkó hajnalig (reggelig) zenei aláfestést szolgáltat; nem felzaklat, inkább megnyugtat, hogy a város lüktetésében álmodom - minden pillanatban része vagyok a pulzálásnak. Az épületek közti belső teret macskák lakják. Gazdájuk nincs, eteti őket az egész lakóegység; nem kell nagy megerőltetésre gondolni, elég egy laza csuklómozdulat, amivel az ember lehajítja nekik a halszálkát vagy a kajamaradékot; csak az a bosszantó, ha más kajamaradéka az erkélykorláton landol, pláne, ha épp a mosott ruha lóg az erkélykorlátra erősített szárítóról (lehet, nem is nagyon merik kilógatni...).
Olyan ez együtt, a sok lakás, a belőlük kinövő erkélyek, az erkélyeken dúsan terjedő növények, az itt zajló szappanoperák hangjai, a mindenkihez tartozó macskakolónia, mint egy láthatatlan szálakkal összekapcsolódó közösség, akik részt vesznek egymás életében, még ha nem is váltanak szót, csak egymás látóterében léteznek; és az egész szíve, ütőere a középpontból kimagasodó pálma.
Amikor az erkélyeken csend honol, például siesta idején, elszórakoztat Tami és Berto két állata (a kölykök, tudjuk...), a hullámos papagáj és Manolito, a nyúl. Manolito volt meg előbb, de a hullámos papagájt nem olyan fából faragták, hogy ne ő legyen az úr: elszedegeti Manolito ételét, csipkedi, és egyáltalán, Manolito egy percre se feledkezzen meg az ő jelenlétéről. Manolito csak akkor lelhet nyugalmat, ha a papagáj figyelmét elvonja a kalitkájába illesztett tükör; ugrál, tollászkodik a piperkőc, szemrevaló a kép - láthatóan elégedett azzal, amit a természet a számára kimért. A ketrec és a kalitka ajtaja nyitva áll, Manolito és a papagáj játszótere a szellős lakás, nem tabu számukra festőállvány, zongora, üvegasztal - de a saját kuckó éjszakára mindig visszavár.
Lehetőségek tárháza és védett bástya - inspirál és óv ez az otthon.
Snitt.
Sok épület áll üresen Barcelona történelmi városnegyedében. A parlagon heverő házakat, lakásokat gyakran magukévá teszik a hippik, akár még táblát is kiraknak, hogy tudassák a lakókkal, békések a szándékaik. Hippik szállták meg a Güell-palota közvetlen szomszédságát is, bekvártélyozták magukat a házba, innentől az ő placcuk, de nem öncélúan: szervezik a programokat a "közösség épülésére". Gazdag családok gyermekei, így szól a fáma, és e rebellis exodusszal protestálnak a gyökereik ellen; azért látni, hogy laptopon pötyögnek az erkélyen, és gondolom, egy laptop árát még Barcelonában sem lehet összekoldulni, szóval elnézőek lehetnek azok a gyökerek. Tami, amikor legutóbb bejárta a Güell-palotát, az egyik ablakon át tanúja volt az alábbi vidám életképnek a hippilak erkélyén: a hippifiú szívogatta a vízipipát (mi mást), a kutya a kanapén nyújtózott, a csaj pedig, a barátnő, oldalborda a földön csücsült a kanapé mellett; ki-ki amilyen pozíciót kiharcolt.
A Güell-palota melletti épületnek nevet is adtak a házfoglalók, kifüggesztették a táblát: "A casita de al lado", azaz "Szomszéd ház"; szép régi szokás megkeresztelni a kúriákat. Mint írtam, nem henyélők, legfeljebb ingyenélők (a kettő tehát nem ugyanaz), a bejárati ajtóra kerámiamozaikot készítenek, így tisztelve a szomszédban honoló Gaudí-szellemiséget, odafigyelve a városképre is. Programjaikról saját honlapon adnak hírt (lásd alant), szerveznek ők mindenfélét: kézimunkázást, makramézást, kiállítást 9/11-ről és világkormány-ellenes felvilágosító workshopot (ez utóbbi elég összeesküvéselmélet-szagúan hangzik, de végül is ők gazdag családok gyermekei, ismerhetnek egy-két zárt ajtók mögött születő koncepciót).
Ki tudja, talán épp őket, vagy egy másik házfoglaló hippibandát hallgattam a kikötőnél, reggae-t meg más laza ritmust játszottak, egész professzionálisan, egy halom turista gyűrűjében. A CD-jük elég jól fogyott (igaz, csak pár eurót kóstált), de gondolom, turistaszezonban összejön annyi az utcazenéből, hogy tovább űzhessék az underground foglalkozást.
http://lacasitadealladobcn.blogspot.com.es/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése