A portugál armada egyhetes pihenője, ami utólag nagy jelentőséget nyert

A véletlen hatalma és Brazília felfedezése

Az óceán már a partról szemlélve is lenyűgöző – akár ezüstösen kacsint össze a szürke felhőkkel, akár fénylő, telt kék színben a napfénnyel, a rendíthetetlen, fölénk kerekedő és uralom alá nem hajtható erőt testesíti meg. S a part menti sziklákon állva – hiába tépáz elképesztő erővel a szél – ez az erő biztonságos távolban van tőlünk, mintha egy védelmet adó bástyáról kémlelnénk. Ám nem így azok, akik hajóval vágnak neki, pláne vágtak, bő 500 éve, az ismeretlennek, a „ki tudja, hol lyukadunk ki” félelmetes és bizsergető érzésének.

Sokat gondolkodom mostanában a földrajzi felfedezőkön. Azokon is, akiknek fennmaradt a neve, például mert parancsnokai voltak az expedíciós flotta valamelyik hajójának, és azokon is, akik talán már az első hetekben elenyésztek a matróz mesterség foglalkozási ártalmainak köszönhetően. Eszembe jut, micsoda kalandorvér hajthatta őket, az újdonság és kiszámíthatatlanság szirénes húzóereje; nyilván a becsvágy is, a nagy remények, főleg ha úgy érezték, ahhoz képest, amennyijük van, csak nyerhetnek az úton. Talán úgy érezték, előttük az úttörés (és áttörés) soha vissza nem térő alkalma, hírnökei lesznek egy új világnak (mint mostanság a startupperek, bár ők inkább megálmodói). Gondolom, az ő hátuk mögött is állt egy asszony, aki összecsapta a tenyerét: „Atyaég, ugye nem gondolod komolyan, hát itt van vetett ágyad, biztos betevőd! Csak nem akarsz kihajózni?!” (A „kihajózás” a jelenkorban szabadon behelyettesíthető vállalkozásalapítással, backpackinggel, freelancer életmóddal stb.)

A második portugál armada az 1500-ban tett expedícióban –
ábrázolás a Livro de Lisuarte de Abreu könyvből
(csak imádkozhatott az ember, hogy valamelyik szerencsés hajón legyen...)
forrás: Wikipedia.org

A zseniális Yuval Noah Harari érdekes adalékkal szolgál a földrajzi felfedezések mögötti motivációhoz Sapiens című könyvében: ahhoz, hogy a felfedezések olyan távolságokra és olyan óriási kampányokban történjenek, amekkorákra és amilyenekben történtek, először is annak felismerése kellett az európaiak részéről, hogy nem tudnak mindent. Hogy fehér foltok vannak a térképen. Pontosabban a felismerés, miszerint itten még fehér foltok vannak, csak az után következett be, hogy Kolumbusz nekiütközött egy földdarabnak, amiről azt hitte, India, pedig nem, de erre csak Amerigo Vespucci jött rá. S ekkor kaptak löketet Európa tengeri nemzetei, hogy te jó ég, a világ tele van kiaknázatlan lehetőségekkel! Európán, Afrikán és Ázsián kívül elképesztő távok léteznek még, amikről a Biblia mit sem tud (ami elég furcsa, miért nem szólt erről az Úr?), és ha már így, akkor ne hagyjuk ezeket parlagon heverni. (Ugyan a kiaknázás elég tőkeigényes, mert hát ilyen felfedező flottákat felszerelni csak a király meg egy-két nagy vagyonú nemes tudott – de volt annyi pénzember, amennyi kellett.) S az a felismerés, hogy fehér foltok vannak a térképen, s jó lenne ezeket kitölteni, már a modern ember fejéből pattantak ki – annak az embertípusnak a fejéből, aki a felvilágosodás során letaszította az Urat a piedesztálról (hát hogy képzelte, hogy nem szólt a Bibliában a többi földrészről?), a tudásbeli hiányosságok pótlására kidolgozta a tudományos módszertant, és a rengeteg kísérletezéssel egészen a Holdig jutott (hja, a konkvisztádor szellem csillapíthatatlan).


De előbb még az arany volt. Még nem esett le senkinek a tantusz, hogy korszakalkotó felfedezés zajlott le, és hogy nyomás, feltérképezni mindent!, amikor már végigsöpört a hír, hogy rengeteget lehet kaszálni odaát. S a portugálok sem maradhattak le a spanyolok mögött, a kereskedelmi bummban való részvétel mindenkinek jár. I. Mánuel portugál király 1500 környékén felszerelt és India felé küldött több flottát, amik ugyan többnyire viharvert állapotban érkeztek vissza, de bőven megrakodva áruval ahhoz, hogy összességében az egeket verje a profit. A második flotta olyan szerencsés útvonalon járt India felé tartva, hogy „felfedezte” Brazíliát. Végül is útba esett. A szóban forgó flotta élén Pedro Álvares Cabral állt, akinek 13 hajó, valamint összesen 1500 ember tartozott a keze alá. A rakomány részét képezték drága ajándékok, és a parancsnok titkos fiókjaiban diplomáciai levelek várták a kézbesítést – ezekkel kívántak a portugálok jó benyomást tenni a keleti hatalmasságokra, és lehetőleg facilitálni előnyös kereskedelmi szerződések létrejöttét (ez sajnos nem jött össze, helyette később komoly háborúba bonyolódtak Indiában).

Pedro Álvares Cabral
forrás: Wikipedia.org

Brazília nem volt tervben. Mondhatni, csak úgy megtörtént (pontosabban a szél elsodorta a karavellákat a tervezett útvonaltól, aminek köszönhetően a flotta jókora kitérőt tett). Igaz, egyes források szerint a portugálok szerettek volna lehasítani maguknak valami földdarabot abból a területből, ahol a spanyolok már cirkáltak egy ideje – de ebben nem lehetünk biztosak.

Ha hihetünk ez enciklopédiának, 1500. április 21-én, a Cascaisból való kihajózás után 44 nappal szárazföldet észlel a Cabral vezette flotta. A lassú előrehaladás során egyre határozottabb körvonalat ölt egy domb, mígnem április 23-án elérik a mai Frade folyót. Nincsenek egyedül: a parton egy csapat helybéli figyel, a tupiniquim népcsoport tagjai. A felfedezők egy kis csoportja, Nicolau Coelho vezetésével, partra evez egy csónakban. Coelho elcseréli a maga sisakját egy tollas fejdíszért az egyik helybélivel, de a torkolatnál túl erős a hullámverés ahhoz, hogy a portugálok kikössenek és komolyabb diskurzusba kezdjenek (legalábbis hevenyészett jelnyelven, nyilván).

Április 23–24-én a portugál armada 45 km-t hajózik északnak erős szélben. Egy Lopes nevű kapitány felderítőútra indul egy csónakban; észrevesz egy bennszülött kenut, foglyul is ejt két bennszülöttet, és a hajóra viszi őket. Vélhetően nemcsak a nyelvi akadályok miatt marad el a nagy összeölelkezés a látogatók és a helybéliek között, de annyira azért nem véres a szitu – a bennszülötteket welcome drinkkel kínálják, pontosabban mézzel és süteménnyel, amit fújolva kiköpnek, és döbbent szemekkel nézik a fedélzeten járkáló csirkéket. A cultural (és ecological) exchange röpke epizódja.

Az első szentmise Brazíliában. Victor Meirelles alkotása
forrás: Wikipedia.org

Április 25-én végre partra száll Nicolau Coelho és Bartolomeu Dias a két bennszülött kíséretében. A parton már gyülekeznek a délceg tupiniquim férfiak, fegyverben, de két társuk intésére leengedik az íjaikat, és a csata elmarad. A portugálok békében vizet vehetnek (ilyen materiális okok miatt voltak fontosak ezek a szárazföldi kikötések, amikből később kinőtt a gyarmatbirodalom). Április 26-án Henrique Soares ferences rendi atya misét celebrál a szárazföldön, 200 nyakát nyújtogató tupiniquim kíváncsi pillantásától kísérve. Az elkövetkező napokban a portugálok egyre többet érintkeznek a bennszülöttekkel, és számos kereskedelmi ügylet megköttetik, portugál részről vasszögek, feszületek és ruhaanyagok kerülnek elcserélésre helyi amulettekért, lándzsákért, majmokért és papagájokért. Május 1-jén Cabral kiadja a parancsot az Afrika déli csücske, majd keleti partja mentén Indiába történő továbbhajózás előkészületeinek megkezdésére.


Ennyi volt. Farkasszemet nézés, majd mutogatással lebonyolított cserekereskedelem. Néhány napnyi elidőzés egy nagy földdarab szélén. S mégis, az eredője volt nagyerejű folyamatoknak, amelyek során egyre nagyobb kolóniák jöttek létre a földdarab part menti, majd belső területein, s amelynek következtében az eredetileg népes tupiniquim törzsből mára valamivel több mint 2000-en élnek, s a megmaradtak is elfeledték már eredeti anyanyelvüket, és csak a portugált beszélik.

S ez a röpke állomásozás, habár a történelemírás utólag kiemelt fontosságot tulajdonít neki, csak egy volt a sok hasonló közül, amelyek a fehér hézagok kitöltésére, megrajzolására szolgáltak.

E terjeszkedés nyomán nyíltak a kereskedelmi utak, ömlött az áru és dőlt a lé, I. Mánuel pedig a többletbevételt flancos épületekre költötte. A mánuelita stílusban emelt építményekről fürtökben lógnak az egzotikus formájú épületszobrok, furcsa termések és virágok lenyomatai, amelyek távoli vidékek hírét hozták el a portugál népnek, és harsogva hirdették, hogy az európai kontinens szélén beköszöntött az aranykor (e stílus egyik gyöngyszeméről, a Belém-toronyról már volt szó a blogon).

A mánuelita stílusban épült Szent Jeromos-kolostor Lisszabonban

Ám az aranyáramlat nem tartott soká. (Harari könyvében szó esik arról is, hogy a felfedezéseket követő gyarmatosítást miért a hollandok, majd a britek vitték már-már művészi szintre, és az ibériai népek csillaga miért áldozott le oly hamar. Ezt most nem részletezem; a történetben szerepet játszik az állam eladósodása, az abszolutista uralkodói rendszer, továbbá a fékek és ellensúlyok hiánya.) Gigaprojektek tető alá hozása szempontjából annyira gyorsan apadtak el a források (már a század második felében megindult a hanyatlás), hogy egy mánuelita stílusú, grandiózus kolostorról például lemaradt a tetőzet, mert nem volt miből befejezni (volt szerencsém fotót látni róla, de sajnos a nevére nem emlékszem). A hajó jött és ment, mindenféle értelemben.

Bizonyos szempontból a felfedező hajók utasai szerencsés korba születtek, azt hiszem (nyilván nem az odaátról idehurcolt bennszülöttekre gondolok itt); talán maguk nem voltak szerencsések, de a kor szerencsés volt. Szerencsés, mert az a kor volt, amelyen átsöpört a prosperálás reménye, és nem az a kor, amelyben a dugába dőlt remények kudarcát kell feldolgozni (mint amilyen a mostani). Azért is, mert adódtak új életpályamodellek („fogom magam, és felcsapok felfedezőnek”); és mert létezett „ismeretlen”, amibe beleborzonghatott az ember. (Oké, bevallom, kétszer is meggondolnám, hogy elcserélném-e a mostani összkomfortot egy kabinért egy felfedező hajón, szóval nem vagyok az irreális nosztalgia híve.)

Nekünk marad, hogy odaálljunk a sziklára az óceán partján – bármelyik oldalán.

Távolodó sziklák az európai kontinens legnyugatibb pontjánál,
a Cabo da Rocánál Portugáliában

A bejegyzéshez felhasznált források:

• https://en.wikipedia.org/wiki/2nd_Portuguese_India_Armada_(Cabral,_1500) letöltés ideje 2017.03.15.
• Yuval Noah Harari: Sapiens. Az emberiség rövid története. Animus, Budapest, 2015.

A szerző nem sokkal e cikk megírása után Brazíliába utazott. Arról, milyennek látta Brazíliát, és hogyan változott, gazdagodott Brazília azóta, hogy európaiak először tették a lábukat a területére, ebben a cikkben ír:

• Brazília, a száz kultúra országa