A toszlokoskodásról

    Anyámtól tanultam sok ízes magyar szót. Kedvencem közülük a toszlokoskodni. Anyám a nyugati végekről költözött Közép-Magyarország kies tájára, és hozott magával sok érdekes hangzású, gyakran a németből átmagyarosított szót. Capcarászik, elsinkófál, és még sok hasonló lapul a batyujában. A legtöbb furcsa alakú delikvens ilyen-olyan formában él az ország más vidékein is, de valahogy a toszlokoskodás sehol máshol, értsd: senki másnál, csak anyámnál volt sokáig fellelhető. Megesett, hogy valaki meggyanúsított, a magyar nyelvben nem is létezik a toszlokoskodás, csak önkényesen telepítettük bele, mi. Nem tudtuk ugyan, mi fán terem, ki fia-borja, de attól még teljesen biztosak voltunk benne, hogy nem egy jöttment, hanem tősgyökeres, és sértett a feltételezés, hogy sunyin beleplántáltuk kényes anyanyelvünkbe. Mígnem anyámnak új főnöke lett, egy Szombathelyről származó fickó, aki egy stresszes munkanap reggelén ekképp teremtette le anyámat: "Ne toszlokoskodjon már!" Anyámnak biztos nem jutott eszébe abban a pillanatban olyan fényben látni az eseményeket, hogy legalább a kétely felhői elvonultak a toszlokoskodás létjogosultsága fölül. Pedig a hatékony megküzdés titka a pozitív interpretáció, tanítják az okosok.
     Toszlokoskodni annyit jelent, húzni az időt, komótosan csinálni valamit. Szarakodni, negatív felhangokkal. Anyám anno nem szerette, ha toszlokoskodunk, talán mert ő is elég toszlokos hajlamú, és biztos őt is gyakran szidták érte gyerekkorában. Pedig a toszlokoskodásnak nemcsak a ráripakodós mondatokban lehetne helye. Mondhatnánk például azt, "Ej, de szívesen toszlokoskodnék egyet ebben a simogató napsütésben!" "Ej, de jólesik így kávézgatva toszlokoskodni ebéd után!" A toszlokoskodás önmagában nem fejez ki pozitív vagy negatív minőséget - csak jelenti, amire hivatott.

 Egy jó kis "toszlokoskodás" a görög tengerparton

     Gondolom, a német(es) precizitásra, kiszámíthatóságra és munkatempóra építő területeken a toszlokoskodásnak nincs nagy becsülete, sőt még a lehetőség is rémálom, hogy felüti a fejét; a meglazult csavarok egymás után esnének ki a helyükről. Máshol, mondjuk a mediterrán vidékeken meg a toszlokoskodás számít az élet sava-borsának; a megnyúlt időbe egyre több és több fér bele, bár más hasznos dolgok esetleg kiszorulnak. A munka nem ég a kezek alatt, és a profit sem termelődik, az fix - érthető hát, hogy sokaknak averziójuk van még a szótól is. Kívánjon azonban bármit a gazdasági érdek, le nem tagadható, hogy a toszlokoskodás nemcsak létjogosultsággal, de szépséggel is rendelkezik. El nem taposható a toszlokos kedv. És őszintén, miért baj, ha egy gépnek is jár időnként a pihenés?

Kávésztorik

     A köztudatban úgy él, hogy Európa legkávéimádóbb népsége az olasz, illetve a kávézás szeretete mintha Olaszországból áradt volna szét. Holott Olaszország nincs tele kávéültetvényekkel... Ám az első, igazán jó kávét készítő kávégépet, amely megfelelő nyomással préselte át a kávén a forró vizet, egy olasz, Angelo Moriondo szabadalmaztatta 1884-ben, Torinóban. 1901-ben a milánói Luigi Bezzera rukkolt elő további innovációkkal. Ezek a kávégépek eszpresszót, magyarul presszókávét főztek, ami ugye a ma ismert legtökéletesebb mennyiségű, sűrűségű és keserűségű kávéadag; ami ennél koncentráltabb, nagyon fejbe vág, ami ennél hígabb, mint halottnak a csók. Az espresso tehát olasz találmány, és az espresso alapból ágaztak szét további finom kávévariációk, a cappuccino, macchiato stb. stb. stb., a baristaként emlegetett olasz kávéfőzőmesterek kreativitásának hála. Persze a kávét magát nem az olaszok találták ki, már régóta kortyolgatták Európában, kávéházak is léteztek, az első európai létesítmény épp Velencében nyílt 1624-ben. A (korábban) török befolyás alatt álló területeken évszázadok óta (vagy évszázadokig) ismerték a "fekete levest", a napközbeni főétkezést lezáró, kajakómát ellensúlyozni kívánó nedűt, amit nem presszókávé, hanem török kávé formájában szolgáltak fel.
      Álmaim latin loverje szerint az olaszokat azért hozták hírbe a kávéval, mert kávé nélkül egyszerűen kidöglenek, az a bizonyos kajakóma nemcsak étkezések után állhat be náluk, hanem a nap során rengetegszer, egy gyors és erős kávé azonban rögtön életet ver beléjük, de csakis egy erős és finom espresso (nem a gyorson van a hangsúly), semmiképp sem a vizes, íztelen hosszúkávé. A cappuccinót reggelihez isszák, és croissant-t, (olaszul cornetto) esznek mellé, a nap hátralevő részében aztán mehet a kávébevitel igény szerinti formában és adagolásban.
     Álmaim latin loverje hozzátette, hogy Olaszország büszkélkedhet a legjobb kávéfeldolgozó cégekkel (melyik más tájék?). A pörkölésfajták lényege - ezt korábban nem tudtam -, hogy a zöld kávébabot milyen erős színűre pörkölik: lehet hókaszínű világos, ezt preferálják az USA-ban, a középbarna színű a bécsi, a sötétbarna a francia pörkölés, és a mélybarna, a "legeslegeslegszebb sötétségűre" pörkölt kávé, ami igazán keserű és testes ízt ad, na kitaláljátok, kedves Olvasók? Az interneten keresgélve olvastam, létezik spanyol pörkölés is, ami a kávébab túlpörkölése, és az így kapott kávé olyan keserű, hogy már szinte égett (vajon ki szerint)?

   A kávét és a kávézási szokásokat a különböző nemzetek és közösségek saját képükre formálták. Az amerikai kávéházláncokban felszolgált, számomra érthetetlenül óriási adagok engem személy szerint úgy eltelítenek, hogy beáll tőlük egy plusz kajakóma - gondolom ez valamiféle óriássá törekvés kifejeződése lehet az amcsiknál. A magyarok körében elterjedt kotyogós kávéfőző (én is erre esküszöm) "természetesen" a többi nemzet hipermodern kávégépénél aromában és koffeinben gazdagabb kávét készít (a Wikipédia szerint), azáltal, hogy alul a víz, felül a kávé, és a víz szinte átpréselődik a kávérétegen, kioldva a hatóanyagokat, aztán a szerkezet elégedetten kotyog, ha a legfelső részében összegyűlt a kávé.
     Egyszer az európai uniós hivatalok közigazgatásának kávézási szokásaiba is módom volt belekóstolni. Magyarország EU-elnöksége idején Budapesten tartották az Európai Fogyasztói Napot, EU-hivatalnokok, néhány nagy cég meghívott képviselője és civil szervezetek képviselőinek részvételével (engem egy ilyen utóbbi delegált). Az EU-s hivatalnokok igényeit ismervén a szervezők olyan helyre telepítették a rendezvényt, ahol patinás a konyha. A programba természetesen az ebédszüneten kívül egy délelőtti és egy délutáni kávészünet is illeszkedett, kávéval, teával, péksüteménnyel, aprósüteménnyel és ráérős csevegéssel. Az ilyen EU-s rendezvényekre természetesen senki sem dolgozni jön... Az egyórás ebédszünet jó félóra késéssel ért véget, és akkor is határozott felszólítással kellett az előadóterem felé terelni a kedélyesen borozgató résztvevőket, akik megszokták, hogy a munkájuk remek gasztrolehetőségeket tartogat, amit vétek nem kihasználni.
     A napirend fele még hátravolt, a késve befejezés pedig elképzelhetetlen, hiszen a jelenlevők jelentős részének el kellett érnie a repülőgépét más európai városokban fekvő otthona felé. Mit lehet ilyenkor tenni? Az ebéd után következő első előadás szintén megnyúlt, mint a rétestészta, amiből a feltálalt desszert készült, utána ráadásul egy kerekasztal beszélgetés következett több résztvevővel, mindegyiküknél potenciális extra csúszás lehetőségével (a locsi-fecsi bónusz ilyenkor összeadódik). A moderátor szerencsére az EU egyik sokat próbált nagyasszonya volt, egy magas pozíciót betöltő tisztviselőnő széles megküzdési repertoárral kényes EU-s szituációk terén. Ő állt elő azzal a megszorítással, hogy a kerekasztal beszélgetés résztvevői egyenként öt percet kapnak gondolataik kifejtésére, az öt perc leteltével ő kopog a kalapácsával, amire az aktuális beszélő elhallgat, ahol épp tart, a soron következő pedig rákezd. S hogy milyen szankcióval sikerült elejét vennie az előadók esetleges tiltakozásának? Ha valaki nem tartja be a rendelkezést, a délutáni kávészünetet azon nyomban törlik a programból.
     Miután imígyen tisztázódtak az erőviszonyok, nem is volt több galiba - az uzsonnát a kiíráshoz képest tíz perc késéssel el is kezdték, ennyit lecsípnek majd az utolsó előadásból. Én pedig megértettem, miért őrölnek olyan lassan az EU malmai - az eurokraták agyi kapacitását alighanem gyakran visszaszorítja, amíg megemésztik, amit meg kell, és a napi rutin ápolása közepette nem sok energia marad a változtatásra.

Forrás:
http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1v%C3%A9
http://en.wikipedia.org/wiki/Espresso