Március 15-re

kokárdavirág (Gaillardia)

     Mit meséljek álmaim latin loverjének arról, mi is történt, történik itt március 15-én? Valamit csak kéne mondanom, hisz jeles ünnep, amit - lévén, hogy azt tervezi, majdan Magyarországra költözik - talán át fog élni ő is. Valahogy úgy mesélem el mindjárt (a hamarost írandó levelemben), hogy történt anno 1848-ban, tavasz elején, talán azon a napon, amikor az ember először érzi a szabadba lépve, hogy elpucolt a tél és frissül a világ, történt, hogy pár magyar srácban felbuzdult a tettvágy, most vagy soha vetik le a láncot. Beleszagoltak a levegőbe, és azt gondolták, ma véghezvisznek valami merészet és megrengetőt. Itt az idő belefolyni a történelem sodrába, itt a vissza nem térő alkalom, a tavaszi rianás és riadás pillanata.
      A tavaszünnep mennydörgéssel indul. Riad a nap, riad az ég, ahogy a dermedésből sarjadó új élet megrepeszti a földet. Az élőkön erő szalad át; megrendült pillanat, ilyenkor, március idusán. Ha végigpörgetem az emlékeimet, mindegy, hogy hidegebb vagy langyosabb hőfokon, de mindig a megbolygató tavasz lehelt át ezen a napon a tél bénultságán. Megváltoznak a szagok, a fények. Ha az új szelek elmaradnak, és megreked a tél, a hó, akkor a harmónia felborult, értelmezné valószínűleg az egykori kínai esőcsináló, a keleti történetek kultikus alakja.
      Március idusán tompaságából eszmél az élet. Ami ma a tagjainkon, a lelkiállapotunkon átbizsereg, az bizsergett át 1848-ban az övékén is. Úgy vélem, kis hazánkban a körülményektől függetlenül, alapjáraton is magasra hág(na) a tüntetői kedv ezen a napon. A 2006. őszi eseményekről, amit valaki zavargásnak, más forradalomnak titulál, hallottam olyan értelmezést, miszerint tulajdonképp egyfajta pszichodrámaszerű megemlékezés zajlott le: újraélni a múltat, a harc hevét, hogy nemcsak bábok és nyáj vagyunk, hanem tengerár (pardon, '48-as metafora). Volt olyan '56-os forradalmár, aki lelkesen ült ismét tankba 2006-ban. Valahogy így látom én március 15-ét is: nem annyira a jelen problémái ellen vonul a tüntetés, hanem tiszteletadásként az elődök felé (eszmét úgyis mindig találni a zászlókra). '48-ban, azon a bizonyos tavaszünnepen megteremtették a rítust, hogyan ünnepli a magyar a felszakadó újjászületést.

    Szóval a magyar tavaszünnep rituáléját rögvest elmagyarázom álmaim latin loverjének. Kérdeztem tőle korábban, ünneplik-e Olaszországban nemzeti ünnepként a '48-as eseményeket. Nem ünneplik, így a válasz. Pedig a népek kollektív európai tavasza ott is nagy hullámokat vetett, hasonló motívumokkal és eredménnyel.  Ott is kitűzték a piros, fehér és zöld színekből álló kokárdát. Szintén a Habsburgokat és Habsburg-barát nagyhercegek sorát (meg a Bourbonokat, de egyik kutya, másik eb) igyekeztek kiebrudalni Európának egy elmaradt szegletéről (amely mindazonáltal szeret a dicső múltba révedezni). Mindkét területen mély árkot ásott a szembenállás, hogy az arisztokrácia megőrizze-e vezető szerepét, vagy jöjjön a népfelség, polgári köztársaság (bármi, csak ne a király és a főnemesség), mígnem a széthúzás szétforgácsolta az erőket. Végül mindkét helyen külső intervenció húzta el a felkelés nótáját, nálunk orosz csapatok, Rómánál a franciák. Igaz, Olaszországban nem fajult szabadságharccá az ügy, de akkor még Olaszország sem létezett, csak a szanaszét szakadt Itália a maga regionális forradalmaival, a sok kicsit pedig könnyebb volt szétmorzsolni, mint egy összeszedett nagyot. Igaz, kis hazánk veszte is a sok kicsi lett, pontosabban a nemzetiségeket elnémító, semmibe vevő bánásmód.
      Álmaim latin loverje hozzátette, hogy Olaszországban valszeg azért nem ünneplik '48-at, mert vereséggel végződött. Helyette ünneplik - szintén március közepe táján - Olaszország egyesülését. Valaki egyszer azt mondta, vajh miért van, hogy a magyar nemzeti ünnepek vérbe fojtott szabadságharcok sorozata, ahonnan a vezetők idejében lekoccoltak, a kisemberre hagyva a megtorlattatást. És örömmel üdvözölné, ha inkább, vagy emellett felvennénk a listára a kiegyezést. Ha ahelyett, hogy a sanyarú sorson merengenénk folyton, annak örülnénk, hogy egyszer azért megbékélni és kibékülni is sikerült.
     Jobb lesz, ha mindezekre felkészítem álmaim latin loverjét.