Tulajdonképp többnyire arról áradozom, milyen jó letekinteni más országokra a repülőről... Hogy szó ne érje a ház elejét, álljon itt arról egy skicc, milyen érzés elérni a magasban kis hazánk területét. Kis hazánk onnan ismerszik meg - szerintem -, bármerről is jöjjünk, hogy homokszín vegyül a tájképbe; öt perce még dús zöld mezők fölött szálltunk, most meg hirtelen minden olyan fakó. Ezzel a legkevésbé sem azt mondom, hogy csúnya, sőt. Ezúttal - Bologna felől jövet - az északi vidéken útba ejtünk egy halom víztározót, amelyek szabálytalan alakú tükrökként kapcsolódnak egymáshoz; csatornák által egyesülnek. Majd következik az utakat szegélyező, lombtalan fák sora, sűrű ágkoronáik olyan képet nyújtanak fentről, mint egy halom puha halványbarna vattapamacs, vagy egy halom puha halványbarna pompon. Remek móka lehet - persze nem emberként - rájuk zuhanni, rájuk huppanni, olyan gyengédnek tűnnek. Egyúttal strammnak is. Biztos felfognák a becsapódás erejét.
Nemcsak elmenni, hazatérni is jó, és ide, Kelet-Európába is jó hazatérni.
Nemcsak elmenni, hazatérni is jó, és ide, Kelet-Európába is jó hazatérni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése