Testvérek

     Emilia Romagna régió Faenza nevű városkájából, ahonnan a fajansz is származik, két óra se kell, hogy vonattal Firenzébe érjünk. A kiírás szerint pontosan 101 percig tart az út, és 10:11-kor fut be a vonat a firenzei pályaudvarra. Emilia Romagna és Toscana egy forrásból erednek, ágaztak szét, mondjuk úgy, rokon lelkek, testvérek, közös matéria, állapítom meg a vonatablakból. Emilia Romagna szelídebb, kevésbé hivalkodó, bohémabb is talán, ha a lankákon tovahullámzó szőlőtőkéket vesszük, Romagna ugyanis Olaszország legnagyobb, és a világ egyik legjelentősebb bortermő vidéke. Vannak ugyan sziklás kiszögellések vagy nyújtózó sík vidékek, ahol más is terem, például napraforgó, de a régiónak mégis a szőlődomb a kvintesszenciája; no meg a tudat, hogy a keleti végen ott húzódik az Adria és Rimini elnökletével az üdülővárosok sora.

     Nem veszem észre, hol kezdődik közigazgatásilag Toscana, földrajzilag ott, ahol megemelkednek a hegyek, és szőlőtőkék helyett fák takarják őket, mélyzöld színben, amin sárgán játszik a napfény. Sok az akác, néhol mandulafenyő is, ami nélkül nincs olasz növényhatározó, a távoli emelkedőkről befigyel pár kúpszerűen magasodó ciprus, ami nélkül meg toscanai képeslap nincs. Apró városkák kaptatnak fel a büszke hegyoldalon, vagy bújnak meg a völgyben, tündérmesébe vagy középkori romantikába illően, bár lakni minden bizonnyal iszonyat kényelmetlen, állapítjuk meg majd pár nap múlva az egyikben: a meredek, kövezett utcákon álmodni sem lehet kocsiról vagy bicikliről, legfeljebb egy nyaktörésveszélyes, téli leszánkázásról. Távolról szépek: patinás kőházak, várromok, tornácok és szép kilátás, flegmán heverésző macskák a (járdányi) utca közepén. Lehet választani: a hegy aljába telepszünk, enyhe emelkedés, de jól használható, biztonságos utak a városiasodás perspektívájával, vagy minél magasabbra törünk, és őrizzük az évszázadok szellemét. Elszórtan magányos házak is felbukkannak, kihívóan lecövekeltek az ormokon, közel s távol egyetlen település sincs, nem is értem, hogyan tudnak itt lakni, vagy egyesekben ekkora az elvonulás- (kivonulás)igény, de nem érthetek meg mindig mindent.
     Mintha ezredszerre látnám Toscanát, olyan ismerős, alighanem a sok festő képéről rémlik, aki mind délre vágyott, akárcsak én, és idejött festeni, a sárgán fénylő zöld ormokat, az ormokon díszelgő, várromok koronázta falvakat, a magasba törő vagy épp szétterülő lombú örökzöldeket. Toscana már sok emlékből integet felém, még ha most járok is itt először, rám köszönt már sok festményről, csak nem tudtam, ki az, amikor visszaintettem. Mind e szépséget hírül vitte már a sok művész, és a vonatablakból megelevenednek a kiállítások képei. Álmaim latin loverje, aki nélkül nem bizsergetné romantika ezt a vonatutat, jól mulat a lelkesedésemen.

      Emilia Romagna a hitves, a biztonságos fészek, Toscana a szerető, nagystílű és nagyravágyó, kizsigerel, amint bedőlsz neki és hozzá költözöl. Választani képtelen lennék, önmagában mindegyik unalmas, ki kell egészítsék egymást, hogy teljessé váljanak bennem. Emilia Romagna az otthon, bátran bánik a színekkel, újabb és újabb árnyalatait keveri a sárgának és vakolja a házakra, hogy szórakoztasson és melegséget teremtsen, míg Toscana, a gondosan tervezett stílusikon, a megfoghatatlan, festményekre kívánkozó szépség, aki bűbájosan egy arcot kreál és egy másikat elfed, kikeverte a maga árnyalatát a sárgák közt, amit legszívesebben visel, és védjegyévé tett, de csak Firenzében tudom majd nevén nevezni ezt a karaktert.