Ha egyetlen mondattal megpróbálnám (és meg is próbálom) megfogalmazni, mi volt a hektikus marseille-i út tanulsága, azt mondanám, hogy ami kezdetben a legnagyobb hátránynak, sőt gátló tényezőnek tűnt, az vált végül a legnagyobb előnyévé. Vagyis, hogy ez egy low-budget trip volt. Amit pénz híján nem tudtunk a szokásos úton-módon biztosítani magunknak, szállást hotelben és repülőjegyet, ahhoz emberek jóindulatára támaszkodva jutottunk hozzá. Végül arra jöttem rá, hogy egy szálló vagy egy foglalt jegy megkönnyítették volna ugyan a dolgunk, ám sterilebbé tették volna az utat, így azonban óhatatlanul mélyebbre merültünk a hely szövevényében, jobban megközelítve a zajlást és a benne részt vevő alakokat. El kellett érnünk őket, mert csak ők segíthettek hozzá, hogy legyen hol álomra hajtani a fejünk, aztán előrejussunk a hazaúton.
Nem mondhatom, hogy alapesetben szomjaznék a pénzre. A pénz tisztán szükséges dolog számomra. A pénz olyan a megélhetésben, mint az önértékelés a személyiségben - szoktam mondani -: ha túl kevés van belőle, az is gond, mert cselekedeteinket és kapcsolatainkat a hiányok betömögetése mozgatja, ha meg túl sok van, betegessé válnak a tendenciák, felfuvalkodunk. A pénztelenséggel nem volt nehéz megküzdeni útközben (addig a szintig egész könnyen együtt lehet vele élni, ha szurolt belénk némi lelemény, amíg nem sérülnek az alapvető létfunkciók, magyarán kajára telik), és a meglepetés erejével bírt, hogy amint feladtam a pénzzel kapcsolatos elvárásaimat, berögződéseimet, rövid időn belül milyen sokat kaptam cserébe. Visszatekintve azt kell mondanom, hogy a "menjek, ne menjek?" őrlődése nem az objektív körülményeim miatt motozott bennem, hanem a félelem okán, amit magam gyúrtam a körülményeket kétségbeejtőnek értelmezve.
Mindezzel nem fogalmaztam meg semmi egyedülállóan formabontót. Néhányan amolyan neohippiként arra teszik fel az életüket, hogy kiutat találjanak a pénzalapú rendszerből. Ilyen például Mark Boyle, aki megkísérli, a szó legszorosabb értelmében vett kísérletként, pénz nélkül élni. Sutba dobta a bankszámláját és a hitelkártyáját, leleményesen megkereste a módját, hogyan maradjon fenn nélkülük. Adományként hozzákerült egy lakókocsi (még a pénztelenséghez is kell indulótőke), amivel egy biogazdaság mellé parkolt, és az "ottlakásért" cserébe heti három nap dolgozik a farmon, ezáltal a saját élelméről is gondoskodik. Folyóban fürdik, a természetben talált alapanyagból készít szappant és fogkrémet (ez utóbbit ánizskaporból és halcsontőrleményből), és az angolvécét komposztvécére cserélte. Biciklivel közlekedik (a bringa nem eszik benzint). Elektromossághoz egy napelem segítségével jut, amit még a kísérlet megkezdése előtt vásárolt, és a biogazdaság internetét használja, hogy kapcsolatban maradjon a nagyvilággal, az internethasználatért cserébe pedig hagyományos foglalkozásokra tanít gyerekeket a farmon. Közben telik-múlik az idő, már csak azért is, mert a modern technika nyújtotta könnyítési lehetőségek nélkül jóval több időt igényelnek az olyan alapvető tevékenységek, mint a közlekedés, a mosás, vagy pardon, a szarás, mert ugye egy komposztvécét nem addig tart kiásni, mint lehúzni egy angolvécét. Közben azonban más problémák maguktól megoldódtak: Mark - megszabadulva a kétes eredetű élelmiszerek okozta gyomorbántalmaktól és a tunyító irodában üléstől - a természetes terményeket fogyasztva és a sok testmozgás hatására (a biciklizés és a mezőgazdálkodás is edzős műfaj) kicsattan az egészségtől. Jelenleg pedig azzal van elfoglalva, hogy másokkal együttműködve létrehozza az Egyesült Királyság első freeconomic közösségét.
Nézzünk egy másik példát, lelkes lokálpatrióta módjára egy hazait. Már korábban hallottam egy-két anekdotát, aztán egy cikkbe is belefutottam a kis somogyi faluról, ahol önfenntartó ökoéletmódra rendezkedtek be az őslakosok és a beköltözők. A pénztelenséget ugyan nem tudták maradéktalanul megvalósítani, de azért törekednek rá becsülettel: az élelmet egyrészt ki-ki a saját háza táján termeli, másrészt a gabonát a közösség együtt termeszti és őrli meg, majd minden család kenyeret süt a saját házi tűzhelyénél. Ha felesleg képződik, beindul a cserekereskedelem. Fával fűtenek, igyekeznek megújuló energiából áramot csiholni, és tartózkodnak a modern vegykonyhák termékeitől (vagyis nem járnak drogériába, hanem maguk készítenek tisztító hatású szereket). Gondolom, nem meglepő, hogy a napi nyolcórás munkába sem soroztatják be magukat. De ha nem foglalkoztatja őket senki, vajon mivel foglalkoznak? Sajtkészítéssel, gyógynövénytermesztéssel, méhészkedéssel, kézműves tevékenységekkel.
Valahogy így... Bevallom, nemhogy Mark Boyle-lal nem beszéltem, de egyelőre a Somogy megyei faluba sem zarándokoltam el terepszemlét tartani, szóval ezeket az infókat - pletykának kell tekinteni. Ami viszont tuti, hogy hála égnek a megrögzött konzumerizmus nem a fejlődés egyedüli útja, ezt most már tudom. Másra is lehet alapozni, mint a pénz, illetve hogy a pénz adta biztonság, ami a gazdasági buborékokkal együtt úgyis kipukkan, csak valami furcsa illúzió, ez egyre nyilvánvalóbbá válik, a pénz immár csak egy szám a bankszámlánkon, ami különféle tranzakciók hatására ingázik. Ám jelentem, ez az illúzió elengedhető anélkül, hogy belepusztulnánk. Sőt, abba pusztulunk bele, ha megrekedünk és ragaszkodunk a régihez, ami már megfojt. Ugyan az átalakulás, egy krízisből való felívelés nem mehet végbe anélkül, hogy megjárnánk a halál pillanatát (megszűnne az előző létezésmód), de aztán az élet megy tovább, halad, áramlik, és közben kibontakozik, teret hódit az új. Reméljük. Ámen.
Ui.: Remélem, valahol, valamikor születik majd egy olyan bejegyzés is, amit nem a pénziszony írat velem, hanem az afölött érzett lelkesedés, hogy a pénz mennyi hasznos és üdvös cselekedetet tehet lehetővé.
http://www.theguardian.com/environment/series/moneyless-man
http://www.origo.hu/nagyvilag/20130516-elet-penz-nelkul-mark-boyle-kiserlete.html
http://en.wikipedia.org/wiki/Mark_Boyle_(Moneyless_Man)
http://www.pozitivnap.hu/belfold/a-hazai-kozosseg-ahol-penz-nelkuli-vilagot-probalnak-teremteni
Nem mondhatom, hogy alapesetben szomjaznék a pénzre. A pénz tisztán szükséges dolog számomra. A pénz olyan a megélhetésben, mint az önértékelés a személyiségben - szoktam mondani -: ha túl kevés van belőle, az is gond, mert cselekedeteinket és kapcsolatainkat a hiányok betömögetése mozgatja, ha meg túl sok van, betegessé válnak a tendenciák, felfuvalkodunk. A pénztelenséggel nem volt nehéz megküzdeni útközben (addig a szintig egész könnyen együtt lehet vele élni, ha szurolt belénk némi lelemény, amíg nem sérülnek az alapvető létfunkciók, magyarán kajára telik), és a meglepetés erejével bírt, hogy amint feladtam a pénzzel kapcsolatos elvárásaimat, berögződéseimet, rövid időn belül milyen sokat kaptam cserébe. Visszatekintve azt kell mondanom, hogy a "menjek, ne menjek?" őrlődése nem az objektív körülményeim miatt motozott bennem, hanem a félelem okán, amit magam gyúrtam a körülményeket kétségbeejtőnek értelmezve.
Nézzünk egy másik példát, lelkes lokálpatrióta módjára egy hazait. Már korábban hallottam egy-két anekdotát, aztán egy cikkbe is belefutottam a kis somogyi faluról, ahol önfenntartó ökoéletmódra rendezkedtek be az őslakosok és a beköltözők. A pénztelenséget ugyan nem tudták maradéktalanul megvalósítani, de azért törekednek rá becsülettel: az élelmet egyrészt ki-ki a saját háza táján termeli, másrészt a gabonát a közösség együtt termeszti és őrli meg, majd minden család kenyeret süt a saját házi tűzhelyénél. Ha felesleg képződik, beindul a cserekereskedelem. Fával fűtenek, igyekeznek megújuló energiából áramot csiholni, és tartózkodnak a modern vegykonyhák termékeitől (vagyis nem járnak drogériába, hanem maguk készítenek tisztító hatású szereket). Gondolom, nem meglepő, hogy a napi nyolcórás munkába sem soroztatják be magukat. De ha nem foglalkoztatja őket senki, vajon mivel foglalkoznak? Sajtkészítéssel, gyógynövénytermesztéssel, méhészkedéssel, kézműves tevékenységekkel.
Valahogy így... Bevallom, nemhogy Mark Boyle-lal nem beszéltem, de egyelőre a Somogy megyei faluba sem zarándokoltam el terepszemlét tartani, szóval ezeket az infókat - pletykának kell tekinteni. Ami viszont tuti, hogy hála égnek a megrögzött konzumerizmus nem a fejlődés egyedüli útja, ezt most már tudom. Másra is lehet alapozni, mint a pénz, illetve hogy a pénz adta biztonság, ami a gazdasági buborékokkal együtt úgyis kipukkan, csak valami furcsa illúzió, ez egyre nyilvánvalóbbá válik, a pénz immár csak egy szám a bankszámlánkon, ami különféle tranzakciók hatására ingázik. Ám jelentem, ez az illúzió elengedhető anélkül, hogy belepusztulnánk. Sőt, abba pusztulunk bele, ha megrekedünk és ragaszkodunk a régihez, ami már megfojt. Ugyan az átalakulás, egy krízisből való felívelés nem mehet végbe anélkül, hogy megjárnánk a halál pillanatát (megszűnne az előző létezésmód), de aztán az élet megy tovább, halad, áramlik, és közben kibontakozik, teret hódit az új. Reméljük. Ámen.
Ui.: Remélem, valahol, valamikor születik majd egy olyan bejegyzés is, amit nem a pénziszony írat velem, hanem az afölött érzett lelkesedés, hogy a pénz mennyi hasznos és üdvös cselekedetet tehet lehetővé.
http://www.theguardian.com/environment/series/moneyless-man
http://www.origo.hu/nagyvilag/20130516-elet-penz-nelkul-mark-boyle-kiserlete.html
http://en.wikipedia.org/wiki/Mark_Boyle_(Moneyless_Man)
http://www.pozitivnap.hu/belfold/a-hazai-kozosseg-ahol-penz-nelkuli-vilagot-probalnak-teremteni
Az utóiratban írt gondolatokat az idő múlásával magamban valahogy egyre jobban kétlem. :-(
VálaszTörlésHmmm. Kétled, hogy a pénz hasznos és üdvös cselekedeteket tehet lehetővé, vagy hogy egyszer valaha írok egy bejegyzést arról, hogy elmúlt a pénziszonyom, és kibékültem a pénzcentrikussággal? :) Viccet félretéve, igen, a bejegyzés arról, hogy milyen jó a pénz, azóta sincs születőben... Igaz, most olvasom Yuval Noah Harari könyvét, a Sapiens-t, ő legalább egész elfogadható magyarázatot ad arra, hogy miért volt hasznos a pénz magának az emberiségnek. Még ha amúgy nem is hasznos célokra használja az emberiség...
VálaszTörlés