Pilinszky János: Dél

Pilinszky János: Dél
Örökkétartó pillanat! / Vad szívverésem alig győzi csöndjét, / csak nagysokára, akkor is alig / rebben egyet a meglepett öröklét. / Majd újra vár, latolva mozdulatlan, / vadállati figyelme ezt meg azt, / majd az egészet egyből átkutatja, / nyugalmával hol itt, hol ott nyomaszt. / Egy házat próbál végre messze-messze, / méternyire a semmiség előtt / megvillogtatja. Eltökélten aztán, / hirtelen rá egy egész sor tetőt! / Közeledik, jön, jön a ragyogás / egy óriási közérzet egében – / Céltalanul fölvesz egy kavicsot, / és félrenéz a hajdani szemérem. / Mi látnivaló akad is azon, / hogy megérkezik valahol a nap, / és ellep, mint a vér, a melege, / hogy odatartott nyakszirtemre csap – / Emelkedik az elragadtatás! / Várakozom. Növekvő fényességben / köztem, s egy távol nádas rajza közt / mutál vékonyka földi jelenlétem.

2013. augusztus 5., hétfő

Hullámok


    Létrejönnek, majd semmivé válnak. Terjednek és áthaladnak, de meg nem maradnak. Energiát szállítanak, definíció szerint. Figyelem őket, és tisztulok. Ahogy a hullámok tovarohannak, egyszer szabályosan, másszor öntörvényűen, de mindig feltartóztathatatlanul, úgy hagy el engem is, ami bennem gomolyog. Mintha elszállítanák a piszkot, ami kivédhetetlenül rám csapódik, vagy amit óvatlanul összegyúrok magamban. Hálával tartozom nekik.
    A hullámokat figyelve megbékélek a gondolattal, hogy elvetélt igyekezet a ragaszkodás. Hogy ami keletkezik, legyen az tárgy, érzés, kapcsolat, hamvába hull az időben. Nem raktározódik el, és nem rakódik le. Egy ideig bennem él, majd - nincs vita - az elengedés jut osztályrészéül. Megkönnyebbülök.
    Talán később visszatér, új formában, egy másik áramlaton.

    Átutazunk - egymás életében, és minden helyszínen, ahol jelen vagyunk. És ez a "van" nem egy helyben állás, hanem hullámzás, élmény szerint.
    

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése