Pilinszky János: Dél

Pilinszky János: Dél
Örökkétartó pillanat! / Vad szívverésem alig győzi csöndjét, / csak nagysokára, akkor is alig / rebben egyet a meglepett öröklét. / Majd újra vár, latolva mozdulatlan, / vadállati figyelme ezt meg azt, / majd az egészet egyből átkutatja, / nyugalmával hol itt, hol ott nyomaszt. / Egy házat próbál végre messze-messze, / méternyire a semmiség előtt / megvillogtatja. Eltökélten aztán, / hirtelen rá egy egész sor tetőt! / Közeledik, jön, jön a ragyogás / egy óriási közérzet egében - / Céltalanul fölvesz egy kavicsot, / és félrenéz a hajdani szemérem. / Mi látnivaló akad is azon, / hogy megérkezik valahol a nap, / és ellep, mint a vér, a melege, / hogy odatartott nyakszirtemre csap - / Emelkedik az elragadtatás! / Várakozom. Növekvő fényességben / köztem, s egy távol nádas rajza közt / mutál vékonyka földi jelenlétem.

2013. május 30., csütörtök

Könnyedén

     Couchsurfölünk. Első házigazdánk egy kedves mérnök srác, Y. M., aki kérés nélkül felajánlotta, hogy összeszed minket a pályaudvarról, nehogy nyomtalanul elnyeljen minket a marseille-i süllyesztő. Éjfél felé fut be másodmagával - szép, szemrevaló fiú, titokban gratulálok magamnak, hogy olyan szállásadót szereztem, aki esztétikai élmény -, a haverjának ráadásul kocsija is van, így nem kell erőlködni a csomagokkal, csak berakni őket a csomagtartóba. Indulunk is a dimbes-dombos Marseille-ben a lakás felé, fel-le hullámozva a lankákon, Asaf Avidant bömböltetve a rádióból. A srácok magyarázzák, hogy Marseille-ben kevés a kerékpáros, mert ilyen terepen tekerni képtelenség lenne, föl-le, föl-le, míg már a tüdőd is kiköpöd, a motoros járművekre viszont lehet alapozni.

 Fel-le hullámzunk ehhez hasonló utcákon

     A lakásban laza a légkör, nincs házirend, semmi extrapara, csak birtokba vesszük a nappalit, és a kanapéra telepszünk. Ivászat és ismerkedés. Y. M. sajna csak egy éjszakára fogadhat be, mert hétfőn hajnalban Afrika felé veszi az útját, a cége oda utalja, valami olajtelepre. Nagy a kísértés, feszegetni a kérdést, hogy az olajtelep milyen nyomot hagy majd a gaboni környezeten, de Y. M. egyrészt jó szándékú srác, másrészt porszem a gépezetben, ráadásul udvariatlanság lenne tőlem. De egy pillanatra felvillan az a messzeható felelősség, amit minden tettünk és gondolatunk, minden, amiben részt veszünk, amihez a nevünket adjuk, ránk ruház, és a szabály nem ismerete nem mentesít.
     De nem azért vagyunk itt, hogy lelkiismereti kérdéseket feszegessünk, feszegessük inkább a pálinkás üveget, aztán a martinisat, és élvezzük egymás társaságát, élvezzük a kilátást, ami az ablakból nyílik a lejtőn alábukó háztetőkre.
     Szombat éjjel lévén elhajtunk egy kisebb klubba a tengerpart mellé. Y. M. barátja nem csinál lelki problémát abból, hogy egyszerre iszik és vezet, és nekünk, magyaroknak sem jut eszünkbe fennakadni ezen. Nincs nagy forgalom, de aki az úton jár, repeszt, mint a szél, ha meg nem, Y. M. és a kapatos haver replikázik a volán mellől, hogy töketlen turista ez is. Hullámzunk fel-le, fel-le, a lejátszóból hullámzik Asaf Avidan is, míg a parthoz nem érünk, ahol már csak a vízbe hullámozhatnánk bele, úgyhogy inkább megállunk. A hely drága, és nem az a fajta hangulat uralkodik, hogy a zene alatt és sok jó ember közt szétolvad az agyunk, hanem annyi mozgat csak mindenkit, hogy ki kit szed fel. Úgyhogy leülünk a kinti asztaloknál, sör és eszmecsere, közben mellettünk az úton valami sokadalom támad, talán rendőrök is, de a fene vigye el, nem emlékszem, ez van, ha beiszom, az agyam egy csomó dolgot nem regisztrál, amit kéne. Felváltva lovagolom a beszélgetés és a gondolataim hullámait, mikor melyik esik jobban, mint a levegő áramain ereszkedő pihe; örülök, hogy itt és most csak a könnyűn kell lovagolnom, és a lét velős kérdéseit holnapra halaszthatom, vagy akármikorra.
      A mosdónál egy röpke időre kiszakadok a pillekönnyűségből. A mosdó ugyanis koedukált, ráadásul a hátsó, női-kompatibilis angolvécéhez el kell menni a piszoárok és a beléjük pisilő férfiak sora mellett, ami nálam, de Tóninál és Eszternél is felveti az intim szféra sérelmet. Mármint meg se kottyan, ha néhány méterre tőlem pisil a bokorban egy férfi, de fél méteres távolságon belül lenni idegen pisilő férfiak mellett voltaképpen a határaimat feszegeti. Ja, és a mosdó ajtaja félig üveg, hogy semmi se maradjon titokban. Tipródunk a mosdó előtt, a hólyagunk meg feszül. Eszter végül átvág a pisilő férfiak során, akik megbotránkozva néznek hátra, gondolom, ahhoz szoktak, hogy a nők kint tipródnak, amíg ők a dolgukat végzik, de mi az egyenjogúságból jöttünk, és nem vagyunk mimózák, véli Eszter, pláne, hogy mindig új férfiak jönnek, és elénk furakodnak. Valahogy csak elfogynak végre, és megrohamozom az angolvécét, csak addig ne jöjjön egy férfi se, de a sors szerencsére nem állít ilyen próbatétel elé.
      Zúzunk haza. A piros lámpa csak dísznek van errefelé az úton, főleg ilyenkor. Zúzunk át a piroson, majdnem bele egy rendőrkocsiba, a fene, hogy nem bírja magát nekidurálni, töketlen turista ez is, szitkozódik a srác a sofőrülésen, ahogy félrerántja a kormányt, én meg éppen ki nem esek a kocsiból, csak a fejem koccan az ablaknak. Megállt bennünk - magyarokban - az ütő, de a rendőrök nem állnak meg, nem következik retorzió, amiért majdnem elkaszáltuk őket szombat éjjel ittasan vezetve, majdnem beléjük rohantunk oldalról és felkentük őket a szemközti falra, ez még csak inzultusszámba se megy itt, nemhogy szabálysértésbe. A fenébe, kászálódok ki a kocsiból a ház előtt, el vagyok alélva ettől a naptól, és ettől a bódult, hullámzó éjtől, szép álmaim lesznek, az tuti.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése