Make love...

     Umberto Eco szerint nem a háború, hanem a kultúra köti össze Európát. És hogy 70 éve nem ugrottak egymás torkának, legalábbis fegyverrel, az európai államok, maga a csoda... igaz, hogy az időnként és helyenként lángra kapó ellenségesség jelzi, hogy az európai identitás egyelőre elég felszínes...
     Eco szerint nem az EU neves intézményeitől kéne várni, hogy összetákolják az európaiság eszméjét és érzését - a neves intézmények legfeljebb az Európai Egyesült Államokat tudnák összetákolni, bár a lángra kapó nemzeti büszkeség és széthúzás miatt azt is bajosan, vetem közbe. Akkor mi hozhatná össze Európát, ha nem az EU serény testületei, kérdi az egyszeri polgár, mondjuk én. Hát a szex, feleli Eco. Majd elindít egy laza gondolatkísérletet, miszerint egy katalán fiú Erasmus ösztöndíjjal nekivág az északabbi partoknak, beleszeret egy flamand lányba, és az egybekelő pár, no meg a l'amour gyümölcse, a gyermek ízig-vérig európainak tartja majd magát. A kulcs tehát az Erasmus-generáció kezében, sőt, Eco szerint az Erasmust kötelezővé kéne tenni nemcsak az egyetemistáknak, de a taxisofőröknek, a szerelőknek és egyáltalán az összes szakma művelőinek, az összes Európában született egyénnek. Hamarost kialudna a pocskondiázó, harcias hév. És a szexelés közben szűnő nacionalizmust sem lehetne politikai manőverekre felhasználni, teszem hozzá, de mi lenne akkor a  közélettel? Hajjaj. Make love, not war, nincs új a nap alatt...
      Ennyit felvezetésként. Ha a kedves Olvasó azt várja, hogy mostan nagy horderejű bejelentés következik, hogy útban van az olasz szerelem gyümölcse, csalatkozni fog. A helyzet, hogy álmaim latin loverjével jó ideje nem látszott összefutni életünk ösvénye, így a kettőnk l'amourja időközben átsiklott a múlt vonala mögé. Amikor álmaim latin loverjének pedzegettem, hogy megtorpant a románc, annyit írt, hogy élvezzem az életet és essek bátran újra szerelembe, hiszen nem korlátokat szabtunk egymás elé. Erre elfogott a mély megnyugvás, hogy ő valóban az a nagyszerű és nagylelkű ember, akinek feltételeztem, és milyen remek döntés volt beengedni az életembe.
     S vele együtt beengedtem a másmilyent is. Magamba fogadtam. Álmaim latin loverje örökül hagyja bennem Olaszország szeretetét, beleértve a ricsajt, a glamourt, a káoszt, amiktől ódzkodtam korábban - és lám, ma már az élet sava-borsát jelentik a számomra. Táguló látóterek.
    Viszont semmi szükség elkámpicsorodni, kedves Olvasók, mert ma este Marseille-be utazom. Várnak az új horizontok.
http://www.guardian.co.uk/world/2012/jan/26/umberto-eco-culture-war-europa