Pilinszky János: Dél

Pilinszky János: Dél
Örökkétartó pillanat! / Vad szívverésem alig győzi csöndjét, / csak nagysokára, akkor is alig / rebben egyet a meglepett öröklét. / Majd újra vár, latolva mozdulatlan, / vadállati figyelme ezt meg azt, / majd az egészet egyből átkutatja, / nyugalmával hol itt, hol ott nyomaszt. / Egy házat próbál végre messze-messze, / méternyire a semmiség előtt / megvillogtatja. Eltökélten aztán, / hirtelen rá egy egész sor tetőt! / Közeledik, jön, jön a ragyogás / egy óriási közérzet egében - / Céltalanul fölvesz egy kavicsot, / és félrenéz a hajdani szemérem. / Mi látnivaló akad is azon, / hogy megérkezik valahol a nap, / és ellep, mint a vér, a melege, / hogy odatartott nyakszirtemre csap - / Emelkedik az elragadtatás! / Várakozom. Növekvő fényességben / köztem, s egy távol nádas rajza közt / mutál vékonyka földi jelenlétem.

2013. január 5., szombat

Románc

kokárdavirág (Gaillardia)

     Nem tudom, mit hoz a jövő, azt meg végképp nem, hogy álmaim latin loverjével mit. Nem is töprengek rajta görcsösen, mi lesz kettőnkkel. Igazság szerint, ha elkezdeném számba venni a kilátásokat, csak megmérgezné a kilátástalanság azt, ami a jelenben szép. Minek engedjem be a kétely kísérteteit, ha a tények ugyanazok maradnak, akár fájdalmasan, akár örömmel élem meg őket? És miért rettennék vissza a jótól, amit most kapok, csak mert a jövő sejtet némi buktatót (de hát mikor nem)?
    Miért is kellene mindenáron (meg)tervezni? Egyelőre még nem sikerült megbékélnem a szokással, hogy holtodiglan-holtomiglan igába kényszerítsük a másikat, egymást. Hogy azon taktikázzak, hogy magamhoz láncoljak egy férfit minimum 20 évre... Értem én, hogy ez miért életbevágó: egy gyerek felneveléséhez még mindig két ember erőforrásaira van szükség (így aztán az élelmes nő azon igyekszik, hogy az embere maradjon az övé, és más nő még véletlenül se tegye rá a kezét). Senkitől nem zsarolnék ki olyan ígéretet, hogy holtomiglan-holtodiglan, de még tíz évet se... és e véleményemet egy megalapozott valószínűség-számítás se tudná megváltoztatni. Persze alakulhat úgy, hogy álmaim latin loverjével egymásnak adjuk az elkövetkezendő húsz évet; ki látja előre. Hogy így történt, húsz év múltán jelenthető ki teljes bizonysággal.
     Talán attól szép egy románc, hogy első látásra nincs benne perspektíva. Anélkül áldozni a romantikának, hogy máris az eljegyzést kéne latolgatni. Vagyunk egymásnak, amíg vagyunk.
     Carpe diem, és elszáll a vállunkról a jövő mázsás súlya, a nyűg, a kényszer, a félelmek. Szabadon kibontakozhat, ami szép. A virág éltében tündököl, aztán elhull. Néha konzerválják, kiszárítják, és önmaga árnyává, emlékévé aszul. Inkább a remény, hogy éltében gyümölcsöt érlel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése