Pilinszky János: Dél

Pilinszky János: Dél
Örökkétartó pillanat! / Vad szívverésem alig győzi csöndjét, / csak nagysokára, akkor is alig / rebben egyet a meglepett öröklét. / Majd újra vár, latolva mozdulatlan, / vadállati figyelme ezt meg azt, / majd az egészet egyből átkutatja, / nyugalmával hol itt, hol ott nyomaszt. / Egy házat próbál végre messze-messze, / méternyire a semmiség előtt / megvillogtatja. Eltökélten aztán, / hirtelen rá egy egész sor tetőt! / Közeledik, jön, jön a ragyogás / egy óriási közérzet egében - / Céltalanul fölvesz egy kavicsot, / és félrenéz a hajdani szemérem. / Mi látnivaló akad is azon, / hogy megérkezik valahol a nap, / és ellep, mint a vér, a melege, / hogy odatartott nyakszirtemre csap - / Emelkedik az elragadtatás! / Várakozom. Növekvő fényességben / köztem, s egy távol nádas rajza közt / mutál vékonyka földi jelenlétem.

2013. január 31., csütörtök

Cara mia

     Az előző bejegyzésben elmagyaráztam, hogyha álmaim latin loverje meglepne valamilyen nagy értékű ajándékkal, majd hozzáfűzné, ez bizony molto caro, azaz jó drága volt, nem megsértődnék, hogy ennyit is sajnál tőlem (ezt diktálná a magyar értelmezés), hanem tudnám, hogy jó olasz módjára e szófordulattal azt fejezné ki, ilyen nagyon becses vagyok a számára.
     Szó sincs arról, hogy Olaszországban kirívóan értékmérő lenne a pénz. A pénz mindenhol értékmérő, ez a szerepe, ezért találták ki. A pénz mindenhol túl nagy szerepre tett szert az értékmérésben, nemcsak Olaszországban. Vegyük például a szerelmet, aminek elvileg nem sok köze kéne hogy legyen az anyagi javakhoz. A szerelem nagyságát időnként a szerelem tárgyára költött összeg nagyságával teszik egyenértékűvé. Végül is érthető: abba invesztálok, ami fontos nekem, amit szeretnék (hosszabb távon) az életemben tudni. A másik oldalról nézve: minél több cuccal halmoznak el, annál biztosabb lehetek abban, hogy nyert ügyem van, illetve egy bizonyos szintű bőkezűség felett nyugodt szívvel hagyhatom magam megnyerni.
     Erről még a nyelv is tud. Az olaszban a caro/cara, a franciában a cher/chère, és vélhetően más nyelvekből más szavak szintén, így a magyar drága szó is egyaránt alkalmazható a laptopomra, az ékszeres ládikám tartalmára és a páromra is - vélhetően mindegyik sokat kóstált, mire az enyém lett. Véres verítékemmel dolgoztam meg értük (mármint előbb a pénzért), azért érnek számomra oly sokat. A dolog abszurditását úgy érzékeltethetem legkönnyebben, ha mondjuk a hipotetikus német ajkú férjem Meine liebe Elvira helyett Meine teuere Elvirával kezdené a szerelmes levelet, vagy ami még fülbemászóbban hangzana, ha a hipotetikus angol ajkú párom My expensive Elvira címmel írna hozzám ódát. Visszahőkölnék, az fix, pedig a cara mia sem veszi ki magát kevésbé furcsán - csak a drága és társai már beépültek. Igaz, a magyarban él a német liebe és az angol dear szavakkal rokon kedves, amiről a szívemnek kedves ugrik be, valaki, akit szeretek, és a szó nem utal arra, hogy az érzelmeimbe a pénztárcám is involválódna. Míg a szerelmünket kedvesezzük, addig a férjünket/feleségünket inkább drágámozzuk - itt mintha már kopna a szerelem hamvas bája, és az üzlet kerülne előtérbe.
     Álljunk meg egy szóra: most akkor mivel mossuk össze ezt a szerelem dolgot?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése