Pilinszky János: Dél

Pilinszky János: Dél
Örökkétartó pillanat! / Vad szívverésem alig győzi csöndjét, / csak nagysokára, akkor is alig / rebben egyet a meglepett öröklét. / Majd újra vár, latolva mozdulatlan, / vadállati figyelme ezt meg azt, / majd az egészet egyből átkutatja, / nyugalmával hol itt, hol ott nyomaszt. / Egy házat próbál végre messze-messze, / méternyire a semmiség előtt / megvillogtatja. Eltökélten aztán, / hirtelen rá egy egész sor tetőt! / Közeledik, jön, jön a ragyogás / egy óriási közérzet egében - / Céltalanul fölvesz egy kavicsot, / és félrenéz a hajdani szemérem. / Mi látnivaló akad is azon, / hogy megérkezik valahol a nap, / és ellep, mint a vér, a melege, / hogy odatartott nyakszirtemre csap - / Emelkedik az elragadtatás! / Várakozom. Növekvő fényességben / köztem, s egy távol nádas rajza közt / mutál vékonyka földi jelenlétem.

2012. október 18., csütörtök

Helyszín



      Előző bejegyzésemben leszögeztem, hogy úgy tűnik, Barcelonában jobb élni, mint Budapesten. Számomra hasonló a két város kisugárzása, csak Barcelonában azok a dolgok is jók, amikben Budapestnek még fejlődnie kell. Miért nem pakolom azonnal a bőröndömet, és veszek egy one-way ticketet?
     Persze az ember nem rombolja le egykönnyen az életét az egyik helyen, és épít fel egy másikat máshol. Pedig az, hogy itthon könnyen kútba fúlnak a lehetőségek, éppen elég ok lehetne. Én magam úgy látom, hogy a lehetőségeim (az a kevés, amit fel bírok hajtani) bokrosodni és lombosodni szoktak, ha türelemmel és kitartással gondozom őket. Ki tudja, lehet, engem az inspirál, hogy duplán megdolgozzak mindenért, dupla eredménnyel.
     Tegyük hozzá, nem hiszek az országhatárokban. Indít járatot innen elég légitársaság, hogy ne érezzen magam röghöz kötve; aki nem beszél nyelveket, élhet bárhol, be lesz gyöpösödve. A kozmopolitizmust nem a metropoliszok definiálják, hanem az egyén nyitottsága, úgy hiszem. Csak arra ügyeljünk, hogy legyen kéznél egy reptér és pár nyelvkönyv.
     Az otthon számomra nem territórium, amit körbepisilek, hogy az enyém. Sőt, arra törekszem, hogy az otthonom, és vele én magam is, minél mobilabbá váljunk; volt, hogy félévente váltogattam a rezidenciámat, hogy gyakoroljam a rugalmasságot. Az én otthonom emberekből áll: az a közeg, ahol a barátaim mozognak,  így abban mozgok én is. A kör időnként változik, néhányan kilépnek, mások betérnek, ez így természetes. Az otthon a szeretteimhez való kapcsolódás - kötődni inkább hozzájuk, mint helyekhez próbálok. Ha a barátaim azt mondanák, na, most felkerekedünk, együtt, a falka, új várost választani, én is felkerekednék velük. Ha a barátaim szétszóródnának a szélrózsa minden irányába, szomorú lennék, és elvándorolnék.
      Amiatt is ragaszkodok Budapesthez, mert nemigen jut eszembe más nagyváros, ahol magyarul beszélhetnék. Másik nyelvben nem leszek már otthon, más nyelv nem formálódik ennyi ötletességgel a számban, legfeljebb közel ennyi ötletességgel, de az nem ugyanaz. Hiányoznának a metaforák, és hogy a ragozást csak érzéssel lehet jól csinálni, ésszel nem. A magyar nyelv olyan, mint a csermely, amely több ágra bomlik a sziklák közt, amerre a kövek éppen terelik folyását: nem a szabályozás működteti, hanem a maga útján, spontánul kanalizálja a mondanivalót, ahogy a körülmények kívánják és lehetővé teszik. Sok, pénztől független luxus létezik, például hogy jelenleg Magyarországon élek, így a magyar nyelvet, ezt a poétikus passziót használom a munkámban és az apró-cseprő ügyekben, nem egy heti egyórás hobbiként várja, hogy végre rákerüljön a sor.

Snitt.

     Annak ellenére, hogy igyekszem nem leragadni egy helyen (vajon ez azt jelzi, hogy kevésbé vagyok ragaszkodó?), sokat töprengek azon, hogy ha helyszín alapján választanék otthont, merre lenne az. Hol lenne az otthonom, ami óv és inspirál egyszerre? Azt hiszem, valahova a Földközi-tenger európai oldalának középső részéhez húz a szívem, de nem tudnám megmondani a vidék vagy település nevét (nem ismerem mélyen azt a környéket). Lenne tenger, napfény, a hátam mögött szárazföld, de nem érezném azt, hogy ez már a széle, és távol van a többi résztől (Budapestnek ez az egyetlen igazi előnye: annyira középütt van, hogy Európa minden pontja könnyedén elérhető).
     Lehet, sosem találom meg ezt a helyet, sosem érzem majd, hogy ez az, itt maradok, nem kell tovább keresnem. Lehet, valójában nem is létezik, csak virtuálisan, a fejemben. Maradok annyiban, hogy a helyszín másodlagos (az itt és most változó világa). Nem kergetek ábrándokat... de nem veszem zokon, ha az ábrándok megtalálnak húsvér valójukban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése