Pilinszky János: Dél

Pilinszky János: Dél
Örökkétartó pillanat! / Vad szívverésem alig győzi csöndjét, / csak nagysokára, akkor is alig / rebben egyet a meglepett öröklét. / Majd újra vár, latolva mozdulatlan, / vadállati figyelme ezt meg azt, / majd az egészet egyből átkutatja, / nyugalmával hol itt, hol ott nyomaszt. / Egy házat próbál végre messze-messze, / méternyire a semmiség előtt / megvillogtatja. Eltökélten aztán, / hirtelen rá egy egész sor tetőt! / Közeledik, jön, jön a ragyogás / egy óriási közérzet egében - / Céltalanul fölvesz egy kavicsot, / és félrenéz a hajdani szemérem. / Mi látnivaló akad is azon, / hogy megérkezik valahol a nap, / és ellep, mint a vér, a melege, / hogy odatartott nyakszirtemre csap - / Emelkedik az elragadtatás! / Várakozom. Növekvő fényességben / köztem, s egy távol nádas rajza közt / mutál vékonyka földi jelenlétem.

2013. július 18., csütörtök

A melankolikus pszichoanalitikus


     Utolsó marseille-i szállásadónk a kertvárosban él, egymáshoz megtévesztően hasonlító utcák valamelyikében, ahol nagy a csend és sok a fa. A házát keresve szerencsére megkülönböztető jelzéssel bír a rézszínű tábla a kerítésen, J-L. H. psychoanalyste; mindahányszor visszatérünk a napi programból, erről jövünk rá, hogy a megfelelő helyen járunk a kertvároslabirintusban. A szóban forgó úriember ugyanis húsvér pszichoanalitikus, praxissal, több évtizednyi tapasztalattal, a ház alagsorában berendezett rendelővel, ahol két fotel és az analízishez használt dívány (couchsurförök kíméljék) is megtekinthető. Soha nem jártam még pszichoanalitikus rendelőjében, így aztán mindkét ott töltött estén visszafojtott lélegzettel vágok át a szobán a vendégek számára fenntartott alagsori fürdőszobához, megilletődve, tisztelettel, ami egy olyan helyiségnek kijár, ami sok titok tudója, még ha a berendezés poros mivolta arra utal is, hogy ez a rész immár használaton kívüli.
      Lassan az egész ház is használaton kívüli lesz, árulja el J.-L. H. és a látvány, ugyanis a pszichoanalitikus költözés előtt áll. Dobozok, egy-egy sarok tele bútorral, más sarkok meg épp ellenkezőleg, teljesen üresek, és mindent elborított már a por. Nem oszt, nem szoroz néhány további szétpakolt csomag - most minden itt tartózkodó útközben van. A ház immár a múlt utolsó felvonása, a pszichoanalitikusi rendelő felszámolás előtt, a szellemisége új tér felé tart.
      Több szobában egy rakás festmény egymásnak döntve; Eszter nagyon helyesen ismeri fel, hogy házigazdánk keze munkái; nem is igazi pszichológus, akiben nem lappang művészi véna. A rendelőben több doboz szakkönyvvel tele; válasszak közülük bátran, végül Karen Horney valami feminista témájú kötete mellett döntök, franciául, naná, jó lesz téli estékre. Választhatnék akármennyit, mert mind e sok szakkönyvnek kiselejtezés lesz a sorsa, hacsak meg nem mentem; nem vagyok benne biztos, hogy meg akarom őket menteni.
      Szótlan, de befogadó ez a ház, még így porosan, felfordulva, kibelezve is, mit számít, hogy idegenek járnak a romokon. Mert ez a kupac, ezek a tárgyak valaminek a romjai. Eszter és Tóni, az országokon átívelő sejt itt valami bánatot, fájdalmat, talán gyászt, amit alátámaszt, hogy a pszichoanalitikus bizony sokat iszik, esténként több borosüveg is előfordul, illetve kiürül az asztalon (senki sem próféta...). Mosolyog, társalog, sőt, érdeklődik, figyel teljes valójával (szakmai ártalom), de félig máshol van, illetve tulajdonképp mindegy is, hogy ki van itt vele. Persze kedves ember legyen, akire nem túl kizsigerelő odafigyelni teljes valójával. Közben kiderül, hogy három gyerekéből kettő külföldön, egy valahol egyetemen; az anyjukról nem derül ki semmi. Csak az tuti, hogy küszöbön áll a költözés és a nyugalomba vonulás.
     Figyel, de nem rezdül... borzasztó lehet ez egy pszichoanalitikusnak.
     Még a jobbik eset, hogy figyelni van kire, és úgy érzem, végre kölcsönös a szívesség, mi is teszünk valami jót a puszta jelenlétünkkel, itt egészen egyenlő a mérleg nyelve. Utolsó reggel kivisz minket kocsival a közeli metróállomáshoz, hogy ne kelljen szenvedni a csomagokkal; úgyis fel kell vennie pár embert. És ahogy sétálunk az aluljáró felé, észreveszünk néhány várakozót a lábaiknál nagy hátizsákkal - mérget vennénk rá, hogy ők lesznek a következő turnus a pszichoanalitikus öngyógyító terápiájában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése