Pilinszky János: Dél

Pilinszky János: Dél
Örökkétartó pillanat! / Vad szívverésem alig győzi csöndjét, / csak nagysokára, akkor is alig / rebben egyet a meglepett öröklét. / Majd újra vár, latolva mozdulatlan, / vadállati figyelme ezt meg azt, / majd az egészet egyből átkutatja, / nyugalmával hol itt, hol ott nyomaszt. / Egy házat próbál végre messze-messze, / méternyire a semmiség előtt / megvillogtatja. Eltökélten aztán, / hirtelen rá egy egész sor tetőt! / Közeledik, jön, jön a ragyogás / egy óriási közérzet egében – / Céltalanul fölvesz egy kavicsot, / és félrenéz a hajdani szemérem. / Mi látnivaló akad is azon, / hogy megérkezik valahol a nap, / és ellep, mint a vér, a melege, / hogy odatartott nyakszirtemre csap – / Emelkedik az elragadtatás! / Várakozom. Növekvő fényességben / köztem, s egy távol nádas rajza közt / mutál vékonyka földi jelenlétem.

2012. november 6., kedd

A "gl" elfeledett ikerpárja

     Előző bejegyzésemben írtam, magyar lévén milyen könnyen és remekül ki tudom ejteni az olaszt (igaz, durván pergős szavak még nem kerültek sorra). Egy hang igényel csak többletgyakorlást: a gl (figlio, famiglia stb.). Persze ez sem a magyar nyelv szűkös készletén múlt - ha nem mosódott volna el a j és ly közti hangzáskülönbség, teljes lenne az olasz-magyar összhang. Jobban mondva a "figlio"-ban egy rég elvesztett ismerőst véltem felfedezni, hogy na, a golyót, a folyót meg a többit is így kéne.
     Középiskolai nyelvtanórákról úgy rémlik, a ly hang eltűnése egy fatális véletlennek köszönhető. A magyar nyelvújítás kora környékén történt a baleset, de hát a fejlődés, előrelépés már csak ilyen kétarcú, valaminek vagy valakinek mindig le kell morzsolódnia. Hogy a ly a rövidebbet húzta, nem volt szükségszerű, inkább a sors nemtörődöm fintora. Úgy rémlik, azt tanultam középiskolában (és ezúton várjuk lelkes nyelvészek jelentkezését, akik verifikálják vagy cáfolják emlékeimet), hogy a j és ly ejtési különbsége egy kivétellel a magyar nyelv összes dialektusában fellelhető volt. A ly pechét az okozta, hogy pont ezen egyetlen nyelvjárás égisze alatt, Sárospatakhoz közel élt, tevékenykedett a magyar nyelvújítás motorja, az akkori irodalmi főítész, Kazinczy, aki a legtöbbet tette az új magyar nyelv kibontakozásáért és azért, hogy csak kikristályosodott végre valami irodalmi stílus. Kazinczy révén épp az a nyelvjárás töltötte be az irodalmi nyelv tisztét, ahol a j nem vált el a ly-től, és ahogy az irodalmi nyelv egyre jobban elnyomta a nyelvjárásokat, és befészkelte magát a beszélt nyelvbe, a j hang is okkupálta a ly területeit.

Snitt.

      A baleset mindenesetre megtörtént, a ly emlékét ma már csak írásban szokás ápolni.
      A j kontra ly konfliktusnak még az én kis életemben is helye jutott. Történt, hogy általános iskolás koromban osztályelsőként folyton engem delegáltak mindenféle tanulmányi versenyre. Sajnos azonban országos átlagban csak a közepesen okos kategóriába tartoztam, ezért ez a versenyekre járás jobbára macerát jelentett, mert mindig menni kellett, de az eredmények nemigen jöttek. Egy terepen sikerült többször domborítani, mégpedig a helyesírási versenyek azon válfaján, amely a j-s és ly-os szavakra specializálódott (na ja, nem a szabályalkalmazás volt a lényeg, hanem a biflázás és az intuíció). Rémlik, hogy a "j vagy ly" versenyeken egész sokszor értem el helyezést, ami néhány jutalomkötettel gazdagította a könyvespolcomat. Márpedig ha Kazinczy akkor nem gázol át a ly-n, egyáltalán nem arattam volna babért gyerekkorom tanulmányi versenyein - hisz ha nem mosódott volna el az ejtési különbség, okafogyott lenne az ilyen versenykiírás.

Snitt.

     A magam hasznát learattam tehát a ly elnyomásából. Tulajdonképp mindegy is nekem, mi lesz a sorsa eztán. El tudom képzelni, hogy a most divatos nemzeti mozgalmak egyike zászlajára tűzi majd a ly rehabilitációját. Személy szerint nem szándékozom a ly jobb sorsáért küzdeni, egyrészt nem vagyok nyelvész, hogy kötelességemnek érezném, másrészt nem vagyok az a harcos hagyományápoló típus. Elképzeltem magam, amint mától úgy ejtek bizonyos szavakat, mint foljó, goljó, boljgó (ez utóbbiba bele is bukna a nyelvem), és hogy milyen arcot vágnak erre a barátaim, a kollégák, vagy a pénztáros egy boltban, és azonnal beláttam, nem, bennem nincs ennyi küldetéstudat.
     De vagyok annyira álszent, hogy ha elszánt mozgalmárok sikerrel telepítenék vissza a ly-t száműzetéséből édes anyanyelvünkbe, cirka harminc év múlva, mire egy ilyen változás kellőképp beivódna és elterjedne, a főárammal tartva én sem vetném meg a foljót, a goljót, sőt, a boljgóval is megpróbálkoznék.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése