Maradványok

Lisszabonban a Torre de Belém (azaz Belém-torony) előtt ülve azon morfondíroztam, hogy Portugália tele van maradványokkal. Persze más országok is dicsekedhetnek különféle maradványokkal, ápolják és épen tartják őket – ám Portugáliában meghagyják azokat a maradványokat is, amiket máshol inkább gyorsan ledózerolnának, még véletlenül se bántsák a szemet. Azokat, amiket megállíthatatlanul kikezdett az enyészet.

Kilátás a lisszaboni szállásunk ablakából (élőben azért egyenesen állt az épület)

Itt lépten-nyomon málló épületekbe botlani, Lisszabon központjának közelében, vagy a közeli kisváros, Almada belvárosában, a város- és faluszéli helyeken meg végképp. Megszokott látvány, hogy az újépítésű társasház mellett egy régi bérház halad az elmúlás felé a maga lassú tempójában. Az elhagyott házak ablak- és ajtórésein fűcsomók buggyannak ki, emlékeztetve arra, hogy a természet végül minden maradványt bekebelez és visszaszerez. Ha bekukkantunk az ablakréseken, szakadt gerendákat, csupasz falakat látunk bent; macskák és madarak vették birtokba ezeket az épületeket az emberek után. A helybéliek hagyják, hogy csendben bevégezzék a sorsuk. Alighanem csak az idegenből erre tévedők kapják fel a fejüket a látványra…

Régi és új békésen megfér egymás mellett Almadában

Mintha a lét és nemlét küszöbén egyensúlyoznának ezek a helyek… Egykori funkciójukat elvesztették, a kutya se törődik velük, vagy ha igen, azért csodálják őket, amik egykor voltak. A jelenük érdektelen; vagy ellenkezőleg: attrakciók. A legtöbb, amit remélhetnek, hogy kapnak egy kis haladékot – mementóként.

Tulajdonképp a Torre de Belém is efféle mementó (miként Sintra palotái is is). Amikor a 16. század elején I. Mánuel portugál király nagy csinnadrattával megépíttette Vasco da Gama – Afrika megkerülésével Indiába tett – felfedezőútjának emlékére, a torony egyúttal a földrajzi felfedezések és új kereskedelmi útvonalak megnyitása nyomán az országba áramló gazdagságot kívánta hirdetni – azt, hogy Portugáliába beköszöntött a dicsőség és felvirágzás kora. Ám korai volt az öröm, a földterületek és piacok meghódításáért folytatott európai versenyben Portugália rövidesen elmaradt Hollandia, majd Anglia mögött; a pénzcsapok elapadtak. Ha a gyönyörű épület mesélni akarna, a kérészéletű dicsőségről mesélhetne; de talán nem is akar, a turisták és az épület is megelégszik annyival, hogy megmutathatja magát, hogy a nép megelégedésére még mindig épen tartják; mit számít a történelmi háttér, elegendő, hogy szemetgyönyörködtető; néha jobb, csak úgy könnyedén, sutba dobni a konnotációkat. (A fiúnak, aki száz százalék, hogy a nagy Ő, az jutott eszébe a toronyról, hogy úgy fest, mint egy középkori királykisasszony-szöktető bástya: szinte várja az ember, hogy az összes csecse ablakban megjelenjen egy-egy ifjú hölgy – a középső, legdíszesebb erkélyen az eladósorban levő királykisasszony, alatta a puritánabb ablakban az udvarhölgye, kísérőnek, és legfelül, a legkisebb ablaknyíláson kikönyököljön a legkisebb királylány, akinek ott sem kéne lennie, nem kéne magát mutogatnia, mert még túl fiatal; persze őt szöktetnék meg először.)

Torre de Belém

Ahogy elindultunk a toronytól (magam sem emlékszem, hogy a villamosra igyekeztünk vagy pastel de Belém sütit enni, de mindegy is), eszembe jutott még, hogy a legsikeresebb, örök reneszánszát élő maradvány Portugáliában: az azulejo, az épületdíszítésre használt csempe, illetve csempekép. A gyönyörű mintákkal dekorált csempék kultusza – nem meglepően – az arabokkal együtt került az Ibériai-félszigetre. Az arabok távoztak, ám az azulejo és az iránta tanúsított lelkesedés megmaradt Portugáliában és Spanyolország bizonyos részein, évszázadok óta újra és újra felbukkan az épületeken (és -ben), még a napjainkban felhúzott házakon (-ban) is.

Csempekép a Mercado da Ribeira piacon Lisszabonban

Hogy mi az azulejo titka? Hogyan sikerült elkerülnie, hogy málló mementó vagy a múltból fennmaradt, sokat mutogatott érdekesség legyen? Lövésem sincs. Mesélni a tárgyak is tudnak – de komoly nyomozás kell ahhoz, hogy kibogozzuk a történetüket, és e szombati nap hátralevő részére, őszintén szólva, más programot tervezek.

Az azulejo-hagyomány a modern korban is töretlen – Almada