Pilinszky János: Dél

Pilinszky János: Dél
Örökkétartó pillanat! / Vad szívverésem alig győzi csöndjét, / csak nagysokára, akkor is alig / rebben egyet a meglepett öröklét. / Majd újra vár, latolva mozdulatlan, / vadállati figyelme ezt meg azt, / majd az egészet egyből átkutatja, / nyugalmával hol itt, hol ott nyomaszt. / Egy házat próbál végre messze-messze, / méternyire a semmiség előtt / megvillogtatja. Eltökélten aztán, / hirtelen rá egy egész sor tetőt! / Közeledik, jön, jön a ragyogás / egy óriási közérzet egében – / Céltalanul fölvesz egy kavicsot, / és félrenéz a hajdani szemérem. / Mi látnivaló akad is azon, / hogy megérkezik valahol a nap, / és ellep, mint a vér, a melege, / hogy odatartott nyakszirtemre csap – / Emelkedik az elragadtatás! / Várakozom. Növekvő fényességben / köztem, s egy távol nádas rajza közt / mutál vékonyka földi jelenlétem.

2014. június 30., hétfő

Llaüt light


„…ahol kifelé indultunk az úton, ott fogunk megérkezni lényünk legbelső magjához…” 
/Joseph Campbell: Az ezerarcú hős/

     Néhány hónappal ezelőtt betévedtem a Müpa Ludwig Múzeumába. Az általam megtekintett kiállítás egyik elemeként az olasz származású, második otthonául Mallorcát választó művész, Fabrizio Plessi állított emléket a környezetvédelmi okokból megsemmisített tradicionális mallorcai halászbárkáknak, a llaütoknak.
     A művész összegyűjtött a sziget különböző pontjain szanaszét hagyott, kézzel készített faladikokat, rendbe hozta őket, hogy segítségükkel létrehozza a megemlékezés művészi aktusát. A csónakokat lefelé fordította, aljukból mélykék neonfény árad, bevilágítva a teret (az én esetemben a Ludwig tágas termének fehér falait), átszínezve a llaütokra rétegekben felvitt, véletlenszerűen összemázolt, kopott, egymás alól kikandikáló piros, fehér, kék, zöld, sárga festéket. Mintha a mindent elnyelő, bekebelező tenger gyomrában fogadná(n)k az enyészet miniatűr lényeit, beteljesítve az elmúlás testekre kiszabott parancsát. Hogy a hagyomány sorsa mi lesz, az emlékezet illetékességébe tartozik.
     Nem szomorúság fogott el a mélytengeri burokban ülve, inkább belenyugvás és lecsendesedés. Ez az élmény, ilyen képek gomolyogtak bennem az elmúlt hetekben. Az elején írtam, érzem, amikor valami közeledik, és most azt érzem, távolodom. Fantasztikus volt írni és élni ezt a blogot... Ám megérzéseim szerint új irányt vesz az idő sodra, és vele együtt másfelé kanyarodom.
      Hiszek a számvetés erejében. S ha visszagondolok, déli utam sokkal inkább belül zajlott, mint kívül, mérföldköveit leginkább a bennem hagyott lenyomatok jelentették. Nem laktam Délen, de kapcsolatba kerültem vele, és ez megtanított kapcsolódni. Az elhatárolódás élményét felváltotta bennem az elfogadás, majd a megnyílás, és a szomjas kergetés végén egy semmiségben találtam meg a serendipityt.
     Nem ígérem, nem tudom, lesz-e még bejegyzés, a sorsra bízom, és az időre, ami mindent megold, mint Nagy Sándor a gordiuszi csomót. Köszönöm, hogy eddig kísértetek, kedves Olvasók.

http://www.mallorcaweb.com/news/2011/06/plessi-llaut-light/
https://www.youtube.com/watch?v=OrFm9WyPWxM


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése