Pilinszky János: Dél

Pilinszky János: Dél
Örökkétartó pillanat! / Vad szívverésem alig győzi csöndjét, / csak nagysokára, akkor is alig / rebben egyet a meglepett öröklét. / Majd újra vár, latolva mozdulatlan, / vadállati figyelme ezt meg azt, / majd az egészet egyből átkutatja, / nyugalmával hol itt, hol ott nyomaszt. / Egy házat próbál végre messze-messze, / méternyire a semmiség előtt / megvillogtatja. Eltökélten aztán, / hirtelen rá egy egész sor tetőt! / Közeledik, jön, jön a ragyogás / egy óriási közérzet egében - / Céltalanul fölvesz egy kavicsot, / és félrenéz a hajdani szemérem. / Mi látnivaló akad is azon, / hogy megérkezik valahol a nap, / és ellep, mint a vér, a melege, / hogy odatartott nyakszirtemre csap - / Emelkedik az elragadtatás! / Várakozom. Növekvő fényességben / köztem, s egy távol nádas rajza közt / mutál vékonyka földi jelenlétem.

2013. december 31., kedd

Sikk

     Ha valaki francia földön születik, származzanak bármilyen náció közül a szülei, akkor franciának számít - mesélte anno franciatanárom. Sőt, amint valaki megkapja a francia állampolgárságot, automatikusan belép a francia nemzet soraiba - tette hozzá. Látszott, hogy nagyra tartja ezt a gyakorlatot, mint a franciák nyitott, befogadó habitusának bizonyítékát.
      Franciaországba aztán jöhetnek a bevándorlók, és jönnek is, szó se róla. Említettem korábban, hogy Marseille-t nevezik a Maghreb fővárosának, no meg hogy Eszter szerint Marseille Afrika egy pontja Európában (vagy hogy is fogalmazott?), ez az a pont, ahol minden afrikai sikeresen megvetheti lábát az öreg kontinensen. Boltot nyitnak, üzletelnek; a bevándorlónegyedeket kihagytam, amikort ott jártam, így nem tudom, mivel foglalatoskodnak még, mindenesetre az ő számlájukra írják a rossz közbiztonságot.
     S ez még távolról sem az összes szín a palettán. Tóni, az országokon átívelő - talán emlékeztek még kedvenc főhősünkre, kedves Olvasók - küldött nekem egy írást az elmúlt évek francia nemzetiségi politikájáról (a címe: Francia nemzetiségi  politika az elmúlt években; fájdalom, szerző és egyéb hivatkozási pont nincs a szövegben). A cikk szerint Franciaországban hemzsegnek a kisebbségek: bretonok, németek, korzikai olaszok, flamandok, baszkok, katalánok (úristen, csak ki ne hagyjam valamelyiket), ehhez jön még 5 millió muzulmán, ám a nemzeti kisebbség fogalma jogilag ismeretlen az országban. Aki Franciaország területén születik vagy állampolgárságot nyert, az automatikusan francia, a cikk szerint azonban a francia nemzethez tartozás joga = franciásítás. Vagyis hiába tartod magad bretonnak, katalánnak, arabnak, az anyanyelved hivatalosan francia, a történelmed a francia történelem, az ételed a francia konyha remeke stb. Ezáltal válik Franciaország a kisebbségi elnyomás mintapéldájává.
     A számomra ismeretlen szerző ezt a gyakorlatot a francia forradalom idejére és a jakobinus diktatúrára vezeti vissza. A Bourbonok nemigen törődtek alattvalóik nemzetiségével, nekik elég volt a maguk franciasága, ám jöttek a jakobinusok, és kétségbeesetten látták, hogy az ország sok lakosa a nyelvi különbségek miatt, illetve a francia nyelv ismeretének hiánya miatt nem szerezhet tudomást az őket megillető jogokról. A francia nyelv kötelező ismerete így vált a szabadság, egyenlőség, testvériség eszközévé és zálogává, illetve a mindenkit megillető állampolgári jogok biztosítékává. Franciaországban azóta is él a polgári nemzet fogalma: az államhoz tartozás biztosítja nemcsak az állampolgári jogokat, hanem a nemzethez tartozást is. Mondhatni az állampolgári jogok magukban foglalják a nemzethez tartozás jogát, a francia nemzetet pedig a francia nyelvvel kötik össze. A francia állam garantálja a testvérekből álló francia nemzet minden tagjának az egyenlő jogokat és a szabadságot, és hogy még véletlenül se kallódjon el senki, a legjobb, ha mindenki egységesen franciául beszél (hogy érthetnéd meg a jogaidat a francia törvényekből, ha nem tudsz franciául, ha???).
      A gyakorlat azóta sem változott. A francia állam minden bizonnyal felismerte, hogy egy csomó nyűgtől megkíméli magát - például kisebbségek parlamenti képviseletének kérdése stb. -, ha hagyja a nemzetiségi politikát a maga nemlétezésében (mert hát mivé lenne Franciaország ereje, ha feldarabolnák az egységét). Persze így is generáltak maguknak egy-két problémát, hisz azokon a területeken, ahol kisebbségek élnek, még akkor is, ha a politika erről nem akar tudni, megindult a harc a kétnyelvű helységnévtáblákért, majd elkezdték alapítgatni a kisebbségi nyelvű iskolákat, ráadásul a korzikai olaszok megpróbálták elszakítani Korzikát az anyaország testétől, és még a muzulmánok is jöttek a vallásukkal meg a fejkendős asszonyaikkal, akiket látványos "másságuknál" fogva képtelenség volt asszimilálni az egységes és egyforma Franciaország képébe. Tehát folyton kilóg a lóláb.

      Számomra, a kis magyar nemzet leányának számára van a történetnek egy további tanulsága is. Ha összevetem a hazai nemzeti hovatartozási kérdést a franciáéval, érzek egy érdekes interpretációs különbséget. Az itthoni helyzetet úgy foglalnám össze, hogy léteznek bizonyos áramlatok, amelyek - számomra - azt sugallják - némi erőszakos felhanggal -, hogy aki nem esküszik fel a magyar nemzeti jelképekre (nyelv, történelem, turul stb.), az idegenszívű, és nem hazájához hű magyar. Ezzel szemben a franciák milyen elegáns és rafinált köntösbe burkolják ugyanezt: gyere körünkbe, és tied a jog, a szabadság és minden lehetőség, mit csak az ország kínál. Cserébe fogadd el ezt meg azt, építsd magadba a francia kultúrát, és élj, ahogy a franciák élnek, de milyen csekélység ez ahhoz a bőséghez képest, ami rád vár! Ugye-ugye? Azt hiszem, ezt hívják diplomáciának. És sikkes megoldásnak, amiről olyan híresek a franciák.
       

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése