Pilinszky János: Dél

Pilinszky János: Dél
Örökkétartó pillanat! / Vad szívverésem alig győzi csöndjét, / csak nagysokára, akkor is alig / rebben egyet a meglepett öröklét. / Majd újra vár, latolva mozdulatlan, / vadállati figyelme ezt meg azt, / majd az egészet egyből átkutatja, / nyugalmával hol itt, hol ott nyomaszt. / Egy házat próbál végre messze-messze, / méternyire a semmiség előtt / megvillogtatja. Eltökélten aztán, / hirtelen rá egy egész sor tetőt! / Közeledik, jön, jön a ragyogás / egy óriási közérzet egében - / Céltalanul fölvesz egy kavicsot, / és félrenéz a hajdani szemérem. / Mi látnivaló akad is azon, / hogy megérkezik valahol a nap, / és ellep, mint a vér, a melege, / hogy odatartott nyakszirtemre csap - / Emelkedik az elragadtatás! / Várakozom. Növekvő fényességben / köztem, s egy távol nádas rajza közt / mutál vékonyka földi jelenlétem.

2012. szeptember 10., hétfő

Organizmus

     A nyár (naptárbeli) leköszönésekor egy hosszú hétvégére Barcelonába repültem. A jegyet kora tavasszal foglaltuk (többen, természetesen, egyedül csak indokolt esetben utazom), amikor épp betört kis hazánkba egy új olcsó légitársaság. Az egész ország jegyet foglalt akkor, ezt túlzás nélkül állíthatom, az ismerőseimnek kb. a harmada, pedig csak a marketing volt hangos, mert a rep.jegyre annyi költséget rápakolt a cég, hogy távolról sem a legjobb ajánlatot kaptam telibe, de mint tudjuk, ilyen ez a reklámszakma és a fogyasztói társadalom.
     Mintha csak tudtam volna, amikor Barcelonát propagáltam úti célul, hogy nyár végére pont olyan helyre vágyom majd, ami részben ismerős, és nem csupa újat kell befogadni, hanem kikapcsolni és fürdőzni a hely szellemében. Azokat az utakat élvezem legjobban, amikor másodszorra térek vissza valahova, feltéve, hogy első alkalommal jól megnéztem, és eltelt annyi idő az előző út óta, hogy ismét izgalmas legyen, mert emlékezetből ki tudom választani, melyek a kedvenc zugaim, és már annyi is elég, ha azokat felkeresem, mellé pedig pont annyi új dologba botlok, ami még nem fáraszt el, hanem felvillanyoz; és szó sincs arról, hogy a közeget már unalomig ismerném.
     Ilyen lelkiállapotban talált meg Barcelona, illetve ilyen lelkiállapotban látogattam meg őt, és négynapnyi tiszta örömöt kaptam tőle, amit egy pillanatig sem árnyékolt be rossz hangulat vagy negatív érzelem. Barcelona utcáit róni komplett méregtelenítés és energiafeltöltés; bárhova téved az ember, nem járhat rossz helyen, egy dús erkély és érdekes kapualj mindig szolgál egy kis egzotikummal.


     Barcelona egyéniség. Nem egy ország esszenciáját hordozza és lesz prominens képviselője, mint Firenze; Barcelona csakis Barcelona. A város minden eleme hamisítatlan barcelonai matéria, ahogy Chanel a kosztüm és Chanel a parfüm - más-más megjelenése ugyanannak a márkának. Az utcákat járva a régi épületekből, erkélyekből, kapukból, átjárókból ugyanaz a burjánzás sugárzik, ami aztán Gaudíban éri el tetőpontját. Gaudí a burjánzó Barcelona vadhajtása, ugyanazon tő legbogasabb ága, szerves része a lénynek, szinte természetesen következik, hogy Barcelonának lett egy Gaudíja; nem furcsálljuk, mint a bohókás Hundertwassernél, hogy ugyan, hogy keveredhetett abba az arisztokratikus városba?
     Gaudí tulajdonképp úgy gondolkodhatott: miért ne lehetne kicsit extrább, miért ne burjánozhatna kicsit jobban? Miért ne lehetne egy erkély, egy kémény mondjuk olyan formájú, mint egy mákgubó, vagy habcsók, vagy szőlőfürt (ki mire asszociál)? Jól nyitva tartotta a szemét és látott, magába szívott és átlényegített mindent a saját nyelvére. Minek korlátozna minket a színtelen hagyomány? Gaudí aztán tovább inspirált, ahogy a város későbbi épületein látni, fémnyúlványok és szabálytalan üvegtáblák, némelyik egészen közel valamelyik Gaudí-épülethez, és a kettőt összehasonlítva megértem, mi a különbség a stílust követő, átgyúró jó szakember és a géniusz között.


     Persze Gaudí önmagában nem lett volna elég az épületekhez. Szerintem korrekt lenne, ha egy emléktáblán felsorolnák a mesterembereket, akik a sok fantáziaképet mesteri módon formába öntötték; egy-kétszer elállt a lélegzetem attól is, mekkora munka lehetett ezt vagy azt kifaragni. Kellett továbbá egy-két mecénás, mint Güellék, akiknek feneketlen erszényéből tellett arra, hogy a zseni összes grandiózus ötlete szárba szökkenhessen, és természetesen a szponzornak és a művésznek meg kellett találniuk egymást, és fel kellett ismerniük a lehetőséget. Valahol ott az organizmus mélyén tudni kellett, hogy ezt a meghökkentő hajtást nem lemetszeni, hanem gondozni kell, odamenjen a fény, a tápanyag, mert különlegességével ez válik majd az egész szervezet díszévé.
     Tehát Gaudí kedvére alkotott, ha távolról szemléljük, apró mesebeli palotákat, amik, ha közel érünk hozzájuk, egészen nagyszabásúvá és minden furcsa szépségükkel valóságossá válnak; amelyik épület visszafogott színű, azon nincs két egyformán tekergőző erkélykorlát és tejszínhab-arcok bámulnak a tetejéről, egy másik házon dús indákba tekereg a festés és a színes indák közül fehér karneváli álarcok villannak elő, nem is beszélve a Güellék parabolamániás, katedrálisszerű kulipintyójáról.


     Így jutunk el a Sagrada Familíáig, és lenyűgözve figyeljük, ahogy a szemünk előtt épül a katedrális, számba vesszük, mi készült el legutóbbi ittjártunk óta; a modern ember elfelejtette, milyen érzés, amikor 100-150 éven át növekszik egy nagyszabású épület; ilyen élmény lehetett a kölni vagy a firenzei dóm építése: amikor az embert ügyes-bajos dolgai a városba szólították, megtekintette, hogy áll az építkezés, mi készült el, mi van még hátra, és reménykedett, hogy életében módja lesz meglátni a végeredményt. Már nekikezdtek a Sagrada Familía belső oszlopainak, és a makettre pillantva látjuk, hogy mire elérik teljes méretüket, az oszlopok úgy veszik majd körül egymást, mint a csészelevelek és a sziromlevelek a bibét, és persze ez lesz, de már most ez Gaudí elméjének legtündöklőbb virága.
     Barcelonának nemcsak az épületei, hanem az útszerkezete is barcelonás, mert hol máshol ötlött volna fel, hogy egy diagonális vonalat húzzanak át a városon, és oktogonná tompuljon az útkereszteződések sarka? És végül a designboltok árui színeikkel, leleményességükkel szinte követelik, hogy otthonunkba csempésszünk egy apró barcelonai hajtást; helikopteres kanál, fejformájú csésze, pókhálót formázó fülbevaló pókkal, tudom is én, mi még, hogy gyarapodni kezdjen világunkban a visszaszoríthatatlan, lekötözhetetlen burjánzás.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése