Pilinszky János: Dél

Pilinszky János: Dél
Örökkétartó pillanat! / Vad szívverésem alig győzi csöndjét, / csak nagysokára, akkor is alig / rebben egyet a meglepett öröklét. / Majd újra vár, latolva mozdulatlan, / vadállati figyelme ezt meg azt, / majd az egészet egyből átkutatja, / nyugalmával hol itt, hol ott nyomaszt. / Egy házat próbál végre messze-messze, / méternyire a semmiség előtt / megvillogtatja. Eltökélten aztán, / hirtelen rá egy egész sor tetőt! / Közeledik, jön, jön a ragyogás / egy óriási közérzet egében – / Céltalanul fölvesz egy kavicsot, / és félrenéz a hajdani szemérem. / Mi látnivaló akad is azon, / hogy megérkezik valahol a nap, / és ellep, mint a vér, a melege, / hogy odatartott nyakszirtemre csap – / Emelkedik az elragadtatás! / Várakozom. Növekvő fényességben / köztem, s egy távol nádas rajza közt / mutál vékonyka földi jelenlétem.

2017. június 9., péntek

A megtalált idő


Előző bejegyzésem végén azt ígértem, hogy nem maradok adós a végszóval – pontosabban már csak a végszó maradt hátra. Már egy ideje gondolkodtam azon, miről szólt tulajdonképpen ez a blog, ez a „trip”, külső és belső egyaránt, amit megörökítettem benne. Szólt a türelemről; a tengerszemről és az óeánról, és hogy mindkettőnek jelen kell lennie az életünkben. De valahogy mégis többről szólt számomra ez a „trip”, olyasvalamiről, amit még nem értek teljesen: az időről.

A szárazföld utolsó szelete a kontinentális Európa legnyugatibb pontjánál

Marcel Proust A megtalált idő című könyve legvégén írja egy jó sokszorosan összetett mondatban – amit most nem idézek, kedves Olvasók, bár nekem nagy aha-élményt jelentett, viszont annyira bonyolultan megfogalmazott, hogy attól tartok, mind itthagynátok ezt az írást –, hogy mialatt papírra vetette Az eltűnt idő nyomában című hétkötetes regényfolyamát, amelynek utolsó kötetében ő maga is megtalálta az időt – már a halálhoz közeledve –, tehát eközben élete különböző szereplői óriásokká duzzadtak az időben, ahogy más és más életszakaszokban, más és más szerepekben bukkantak fel. Ebben a kis blogban is, a benyomások mögött, amikkel elmaszkoltam őket, óriásokká váltak számomra az alakok (akiket szintén az előző bejegyzésben soroltam fel), ahogy útitársamul szegődtek és történeteket adtak nekem, vagy tükröt tartottak, amikor rám fért. Az idő növesztette őket óriássá (vagy a visszalinkelések).

Sokat tanultam az idő folyásáról és a jelen pillanatról, amiben egyszerre van jelen a teljesség, miközben már szét is foszlott; de ha a jelen pillanat élménye sokszor megismétlődik, valahogy mégis örökké tarthat. És mintha ez az örökké intene arra, hogy el tudjak köszönni és tovább tudjak menni… Mintha egyszerre szilárdulnék még és lépnék tovább minden pillanatban.

A legelső bejegyzésben írtam, hogy azt várom, megtaláljon a serendipity – hogy belé botoljak, majd amikor megérek rá. Úgy tűnik, egész sokáig nem voltam rá érett; és amikor másodszorra írtam, bízom abban, hogy végre megértem rá, akkor tudtam, hogy így lesz (nem azért, mert addigra már ténylegesen megjártam az óceánt) – mert akkor éreztem, hogy mentálisan készen állok. Egy újságcikkben olvastam Charles Simonyitól az alábbi gondolatot: „Számomra a szerencse azt jelenti, hogy a felkészülés és a lehetőség találkozik.” A serendipity, vagyis a dolgok véletlennek tűnő, szerencsés együttállása egy adott időpontban nem azért következik be, mert baromi mázlink van, hanem mert összeraktuk magunkat ahhoz, hogy bekövetkezzen. Benne van a tudás, sok-sok előkészület; s a legfontosabb: a jó időzítés – amihez nemcsak magunkat kell ismernünk, hanem az életet is, ahogy folyik, áramlik, és a megfelelő módon kell beleszőnünk.

Ez utóbbi dolgot még csak most kezdem kapiskálni, még elég gyakorlatlan vagyok benne, de idővel majd kitanulom (valamennyire). Most egyelőre legyen elég ennyi...

 A Tejo folyó a lemenő nap fényében

Tervezek még kalandokat az életemben (aligha tudnám ezt megunni) – ezeket már nem itt, hanem az
ElviraSzabo.com oldalon követhetitek.
Az új oldalon már nemcsak blogot találtok, hanem az eddig publikált szépírói munkáimat is. Remélem, lesz még több kalandból is, szépírásból is.
Remélem, hogy találkozom még Veletek.

2 megjegyzés: