Pilinszky János: Dél

Pilinszky János: Dél
Örökkétartó pillanat! / Vad szívverésem alig győzi csöndjét, / csak nagysokára, akkor is alig / rebben egyet a meglepett öröklét. / Majd újra vár, latolva mozdulatlan, / vadállati figyelme ezt meg azt, / majd az egészet egyből átkutatja, / nyugalmával hol itt, hol ott nyomaszt. / Egy házat próbál végre messze-messze, / méternyire a semmiség előtt / megvillogtatja. Eltökélten aztán, / hirtelen rá egy egész sor tetőt! / Közeledik, jön, jön a ragyogás / egy óriási közérzet egében – / Céltalanul fölvesz egy kavicsot, / és félrenéz a hajdani szemérem. / Mi látnivaló akad is azon, / hogy megérkezik valahol a nap, / és ellep, mint a vér, a melege, / hogy odatartott nyakszirtemre csap – / Emelkedik az elragadtatás! / Várakozom. Növekvő fényességben / köztem, s egy távol nádas rajza közt / mutál vékonyka földi jelenlétem.

2012. december 18., kedd

Röpke diskurzus

     Ha már tegnap elkezdtem játszani a társadalomkritikust, maradjunk ezen a vonalon. Amikor Bolognába utaztam, egy kedves magyar hölgy telepedett mellém a repülőn, aki már 16 éve Olaszországban él, nem messze Forlítól egy kisvárosban, ugyanis oda ment férjhez. A lánya azonban itthon maradt Magyarországon (akkor léphetett fiatal felnőttkorba, amikor anyuka kiköltözött), most babát vár épp, a hölgy pár napra hazaugrott neki segíteni. A hölgy is említette egyébként, csak hogy tartsuk a tegnapi irányt, hogy egy bevásárlást intézett a lányának, nem vett semmi extrát, mint mondjuk csokoládé (...), csak alapélelmiszereket, mégis kapkodta a levegőt a kasszánál, hogy ekkora a cech.
     No, a hölgy mesélte, hogy odahaza (értsd: Romagnában) nem érdemes már tévét nézni, pláne nem híradót, mert (ott is) egyre gyűrűzik a válság, szinte minden napra olyan hírek jutnak, hogy melyik cég ment tönkre és hány dolgozó mehet, amerre lát, vagy ki lőtte már megint főbe magát, esetleg az egész családot, mert összeomlott a business és nem látott más kiutat.
    Tény, hogy az ezredforduló nem úgy fog elhíresülni, mint a szabadság és jólét himnikus aranykora, de nem rémlik, hogy egyetlen korszak is így híresült volna el. Minek nyújtózkodni az ideák világa után, ha egyszer a (F)földön élünk. Vagy ne legyek ily cinikus?
    És tény, hogy anno a szájhagyomány és a pletyka ugyanazt a célt szolgálta, mint ma a híradó és a média, és biztos anno is ugyanolyan lett az ember szájíze, mint ma, ha véletlenül bekapcsolódott.

    Most akkor mi a megoldás - műveljük kertjeinket, ahogy tudjuk?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése